2013. július 21., vasárnap

Bezárják a Kasza Bankot




Budapest, 2013, július 21., vasárnap – (Privatkontar.hu) 
A Kasza Bank összes fiókjának bezárását kezdeményezte Cserép Virág, magyar állampolgár, hazai lakos. A több gyermekes háziasszony lépését azzal indokolta, hogy családja várhatóan az idén előtörleszti a 2008–ban felvett hitelt. 
A honi lakosoknak további előnyt jelent, hogy a Kasza Bank a továbbiakban nem szívathatja a kis hazánkban élőket.


Előzmények:
Budapest, 2013, július 15., hétfő (MTI) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodájának bezárását kezdeményezte Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.    
Matolcsy György a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország várhatóan még idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét.

Itt az I.. Szappanbuborék-fesztivál




A nagy autó versennyel egy időben fújhatunk buborékokat a főváros kellős közepén.
A Forma-1 rajongók LED falon nézhetik a hétvégi futam közvetítéseit, a kiállítói standok pedig délután két órától várják a buborékra vágyókat. A közvetítést a helyszínen készült klipekkel szakítják meg, bemutatva a legszebb, legnagyobb buborékokat és alkotóikat.
A szivárvány minden színében pompázó program várhatóan komoly ellenfele lesz a mogyoródi versenynek. Több istálló versenyzője is ellátogat a rendezvényre. Nem kis fejtörést okoz a rendezőknek a Ferrari csapat külön kívánsága, hogy csak Monza-vörös gömböket lehessen fújkálni addig, amíg Alonsoék a helyszínen tartózkodnak.
A hatalom gyakorlói is ellátogatnak az Erzsébet térre és olyan buborékokat fújnak, melyek még vagy másfél évig nem pukkadnak ki. Utána már mindegy.
Az ellenzéki pártok a szemközti Madách téren fújják a magukét, a parkolót erre az időre kiürítették.  
A rendezők remélik, hogy hagyománnyá válik ez a tömegeket megmozgató rendezvény. Jövőre a Magyar Vidék is bekapcsolódik az országos buborékpukkasztásba. Máris kétirányú tárgyalások kezdődtek arról, hogy a Forma 1 verseny ne aratási időben legyen, másrészt, hogy a kenyérnekvaló érése essen más időszakra.

2013. július 20., szombat

Szexért számlát




A Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete szerint fennálló problémájukra, vagyis a hatóságok általi folytonos üldöztetésre, a fél legalitásban való munkavégzésre az egyéni vállalkozóvá való válás a megoldás. Tény, hogy a türelmi zónákat nem jelölik ki az önkormányzatok. Így a jogszerű munkavégzés feltételei nem adottak. Minden másképp lehetne, ha a szex munkások vállalkozóként végezhetnék az ősi mesterséget.

Vad Virág budapesti bér-hölgy szerint, az sem járhatatlan út, ha a kurtizánok részvénytársaságot alapítanának, hosszú távú terveikben még a tőzsdére jutás is szerepel. Mint lapunknak elmondta, szolgáltatásaikra mindig lesz kereslet, gazdasági világválság ide, csökkenő GDP oda, mivel kielégítetlen férfiakkal mindig tele az ország.

Egy neve elhallgatását kérő forrásunk arról nyilatkozott, hogy sikeres tőzsdére jutás esetén, külföldön terjeszkednének, s egy marketingkampány is kezd körvonalazódni. Az üzenet: „A magyar nők a legszebbek – és a legolcsóbbak!”. Elképzelésük szerint ezzel a szlogennel a nyugat-európai vevőkört biztosan meg lehetne hódítani, de természetesen ez még a jövő titka.

Addig is minden eszközzel azon munkálkodnak, hogy a magyar törvényhozás lehetővé tegye számukra a szolgáltatásnyújtást, legális keretek között.

Egyiptomban újra fáraó lesz




A forradalom és a katonai puccs után visszatérhet az ősi társadalmi berendezkedés. Az ellenzék piramisjátékról beszél.

Mohamed Murszi távozása után XII. Ramszesz néven a hadsereg főparancsnoka veheti át az irányítást, aki a demokráciát szem előtt tartva a Nap fiaként kezdi meg uralkodását. Az új társadalmi rendszertől a turizmus élénkülését és sok új piramist várnak helyi szakértők. A Tahrir téren már elkészült egy obeliszk, amely a forradalom permanens győzelmét hirdeti és egy új hieroglifával a Like-jelével bővíti az ókori írásjelek sorát. Az ellenzék egyelőre tanácstalan, illetve börtönben van, így nem várható jelentős ellenállás.

A Muszlim Testvériség tagjai elítélnek mindenféle önkényt és erőszakot, amíg nem ők követhetik el.
Forrás: hircsarda.hu

Bye Alex visszaadná Eurovíziós helyezését




Még rosszabb lett az Eurovíziós Dalfesztiválon 10. helyezett Bye Alex helyzete a verseny óta. Exkluzív interjú az énekessel.

Először is hadd gratuláljunk a helyezéséhez, minden idők harmadik legjobbja lett ezzel!

Ne is mondja, sajnos tudom.

Nem örül?

Egyáltalán nem. Romokban hever a projekt, amit Bye Alexnek neveztünk el. Az utcán már a hazai győzelem óta felismernek, így meg romokban a reputációm. „Ő itt a barátom, Alex, de úgysem ismered” - így szoktak bemutatni a bulikon, de mostanra mindenki tudja, hogy ki vagyok. A dalt is kénytelen voltam azelőtt megírni, hogy előadtam volna. Kivetett magából a szcéna. És jogosan.

A zenéjének csak jót tesz az ismertség...

Dehogy! Ugyanaz a helyzet, mint a bulikkal: régen még Bede Márton szerint is menő volt, hogy az ember olyan előadót hallgat, aki teljesen színpadképtelen, ének helyett voltaképpen csak suttogva dúdolgat, és ez alá beraknak valami retrónak hazudott kétakkordos plöntyögést. Három számom van, érti??? És azt a hármat mindenki ismeri, ráadásul muszáj voltam felvenni őket stúdióban...

És az ikonikus sapka-szakáll kombináció?

Az is divat lett. Nem mintha nem lett volna eddig mindenkinek ilyenje, de csak az a tíz ember értékelte, akiknek az egyetlen szórakozásuk, hogy rebloggolják egymás pornós-macskás animgifjeit. A legutóbb pedig sikeresen csajoztam is, ilyen se volt még.

Nincs kedve akkor mell-döngetve kiállni, hogy tessék, nem hittetek bennem, de én megcsináltam?

Á, dehogy. Az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy valami példaképpé váljak, és még többen legyenek a Zöld Pardonban a koncertemen. Így is rohadt ciki volt.

Hogyan tovább?

Azt tervezem, hogy visszaadom a helyezést, de úgy tudom, hogy valaki már visszaadta előttem. Olyan ez, mint a 22-es csapdája.
forrás: az álhírportál :)