Elkezdődik a szegedi partfal rekonstrukciója, az uniós
támogatással, 1,8 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően a
védelmi rendszer a korábbi legnagyobb árvízi szintnél 1,2 méterrel magasabbra
épül meg.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeged. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeged. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. február 14., csütörtök
2013. január 16., szerda
2012. november 1., csütörtök
Szeged nem írta alá...
A megye érintett
települései közül egyedül Szeged nem írta alá a járási kormányhivatal
kialakításával kapcsolatos megállapodást - közölte B. Nagy László Csongrád
megyei kormánymegbízott szerdán a Tisza-parti városban.
A jogszabály alapján így november 15-ig határozatban kell
dönteni arról, mely, az államigazgatási feladatok ellátásához szükséges
ingatlanok és ingóságok kerülnek a járási hivatal ingyenes használatába, és
hány munkatársat vesz át az új szervezet - közölte a politikus.
A kormánymegbízott hangsúlyozta, mivel nem jött létre
megállapodás az önkormányzat és a kormányhivatal között, így nincs jogi
lehetőség arra, hogy a város csereingatlant kapjon, így Szeged egyértelműen
vesztett a döntéssel, elesett egy lehetőségtől.
B. Nagy László szerint nagy valószínűséggel jogszabályellenes
a szegedi közgyűlés keddi határozata, amelyben az önkormányzat a járási
kormányhivatal kialakításához kapcsolódó indokolt és igazolt költségeinek
megtérítését kérte a kormányhivataltól. A döntést a törvényességi főosztály
vizsgálja - tette hozzá.
A szegedi közgyűlés kedden ellenszavazat nélkül döntött
arról, hogy igényt tart a járási kormányhivatal kialakításához kapcsolódó
indokolt és igazolt költségeinek megtérítésére. A döntés értelmében Botka
László (MSZP) polgármester akkor írhatta volna alá a megállapodást, ha a
kormányhivatal kötelezettséget vállal erre.
A vitában Botka László kifejtette, a járási kormányhivatal
céljára kiválasztott Huszár utcai ingatlant az önkormányzat piaci áron
vásárolta, az elmúlt tíz évben pedig 725 millió forintot fordított kizárólag saját
forrásból az irodaépület kialakítására.
2012. október 8., hétfő
Elítéltek alkotásai a szegedi Fekete házban
A Csillag börtön
elítéltjeinek munkáiból nyílik kiállítás a Fekete házban: a különböző
grafikákat, festményeket, cérnaképeket, kerámiákat egytől egyig a börtön falai
között élők készítették. Az elítéltek közül senki sem rendelkezik művészeti
képzettséggel, hanem autodidakta módon tanult meg rajzolni és festeni.
A börtön lakói nem szakkörökben, hanem zárkákban alkotnak,
ezért a kiállítás szervezői a kiállítótérben egy zárkát rendeznek be. Egy olyan
hű másolatot alakítanak ki, ahol az elítéltek mindennapjaikat töltik. A
látogatók érzékelhetik majd azt a puritán, ingerszegény világot, melyben az
alkotások fényszegény környezetben születnek meg.
A Szegedi Fegyház és Börtönben jelenleg 1650 fő tölti
büntetését.
Az alkotó munka az elítéltek között egyre népszerűbb: már
több mint 200-an készítenek rendszeresen képzőművészeti alkotásokat. Az Élettér
– Válogatás a Csillag börtön elítéltjeinek munkáiból - című kiállítás október
9-én, kedden 11 órakor nyílik.
2012. szeptember 10., hétfő
Kommandósok fogtak el három férfit; azzal gyanúsítják őket, hogy
augusztus közepén egy szegedi kocsmában félholtra vertek egy embert. A három
gyanúsított augusztus 12-én egy kocsmában, a szegedi Ortutay utcában italozott,
és a hajnali órákban, már erősen ittas állapotban szóváltásba keveredett egy 42
éves helyi lakossal. A vita hevében rátámadtak a sértettre, először ököllel
ütötték, majd amikor a földre került, a fejét rugdosták, aztán gyorsan eltűntek
a helyszínről. A sértettet a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A nyomozók kommandósok közreműködésével két gyanúsítottat - egy 43 éves szegedi és egy 42 éves szatymazi férfit - Szegeden, a Petresi utca egyik lakásában fogtak el. Néhány órával később Budapesten, a Szinyei Merse Pál utcában lecsaptak a csoport harmadik tagjára is. A gyanúsítottak büntetett előéletűek, egyikük július közepén szabadult.
A támadók ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indult eljárás.
A nyomozók kommandósok közreműködésével két gyanúsítottat - egy 43 éves szegedi és egy 42 éves szatymazi férfit - Szegeden, a Petresi utca egyik lakásában fogtak el. Néhány órával később Budapesten, a Szinyei Merse Pál utcában lecsaptak a csoport harmadik tagjára is. A gyanúsítottak büntetett előéletűek, egyikük július közepén szabadult.
A támadók ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indult eljárás.
2012. augusztus 30., csütörtök
Kész a Csongrád-Szeged összekötő út
Befejeződött a Csongrád-Szeged összekötő mellékút
mintegy 2 kilométeres szakaszának felújítása, a rekonstrukció összesen 343
millió forintból valósulhatott
meg.
Az út felújított szakasza az M43-as autópályát köti
össze Szegeddel. A rekonstrukciót a hatalmas átmenő forgalom indokolta, hiszen
naponta átlagosan mintegy 9.000 gépjármű halad át ezen a mellékúton és a
regionális hulladéklerakó is az útszakasz mellett helyezkedik el.
A felújítás során a kivitelező megerősítette a burkolatot, három helyen pedig a buszöböl is megújult. A külterületi szakaszon háromrétegű burkolaterősítést végeztek el.
A felújítás során a kivitelező megerősítette a burkolatot, három helyen pedig a buszöböl is megújult. A külterületi szakaszon háromrétegű burkolaterősítést végeztek el.
2012. augusztus 24., péntek
Az operett viszi a pálmát, Szegeden
A tervezett látogatószámot jóval meghaladva ért véget
a 2012-es Szegedi Szabadtéri Játékok; több produkció is nagy siker volt, köztük
a néptánc és az operett.
Bátyai Edina fesztiváligazgató elégedettségét fejezte ki az augusztus 20-án véget ért
fesztivál eredményei kapcsán. A látogatószám
tekintetében a tervezett 62 százalékot sikerült meghaladni: az öt Dóm téri
produkció tizenhárom előadásán 75 százalékos volt a látogatottság. Kiemelkedően
jól zárt a Hegyen-völgyön lakodalom néptánc produkció és az évadot búcsúztató
operett, a Mágnás Miska.
A Mágnás Miska az utóbbi évek egyik legnagyobb,
egyöntetű szakmai és közönségsikerét hozta. Az előadások átlagosan 90 százalék
feletti látogatottságot értek el.
Az újszegedi kis színpadon a Hyppolit, a lakáj érte el
a legnagyobb sikert. A
fesztiváligazgató kitért arra, hogy tudomásul
kell venni: a korábbi évekhez képest megváltoztak a jegyvásárlási szokások. Az eddigiekkel
ellentétben a nézők az utolsó pillanatokban vették meg belépőiket. A Szegedi
Szabadtéri Játékok igazgatósága szeptember második felében hirdeti meg a
2013-as évad műsorát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)