2021. június 8., kedd

 Remélem nem csak a csoportkörig tar az olimpia... 

Bíró Blanka Vácrátóton nőtt fel és a Váci NKSE-ben kezdett kézilabdázni. Itt fejlődött élvonalbeli kapussá. A most huszonhat esztendős játékos máris figyelemre méltó sikereket tudhat magáénak. A Vácot töltött évek alatt sikerült bekerülnie a felnőtt válogatottba. Öt éve lépett először pályára világversenyen, a hazai rendezésű, Európa-bajnokságon. Még abban az évben átigazolt a Ferencvárosba. Következő évben, a kecskeméti Magyar Kupa döntőjében Bíró Blankának ítélték a "Torna legjobb kapusa" címet. A 2017 esztendő további sikereket is hozott a tehetséges hálóőrnek. Csapatával megnyerte a Magyar kupát és a Bajnokok ligája legjobb fiatal játékosa kitüntető címet is megkapta.
Tavaly őt választották meg az Év kézilabdázójának.  Múlt év novemberében a válogatott kapus újabb, két évre írt alá Fradi női kézilabdacsapatának.


- Megvallom a női kézilabda RABJA vagyok, így csupa nagy betűvel. A tesóm a Vasasban kézilabdázott és szinte a Fáy utcában éltünk. Az idők múltával sok minden megváltozott ami a játékot illet, többek között a mai meccseket nem nevezhetem úri dámák tea-délutánjának.
- Igen a játék nagyon felgyorsult nekem, mint kapusnak, az a szerencsém, hogy a játékosokkal fizikai kontaktjaim nincsenek, hacsak a bivalyerős lövéseket nem említem. Rendesen megsuhintják a labdát a lányok, de ebben nőttem fel, megszoktam, nem új számomra, bár nem mindig kellemes.



- A kézilabda a versenyzőknek sport, a nézőknek szórakozás. A járvány miatt üres lelátók előtt játszani olyan lehet, mint színielőadást tartani kongó nézőtérrel. Ezt meg lehet szokni?
- Szerencsére az utolsó pár fordulót már nézők előtt játszottuk, megszokni nem lehet, mindig nagyon rossz üres csarnokban játszani. Annyit azonban megtanultunk, hogy aki rövidebb idő alatt, jobban alkalmazkodik az kerül ki győztesen. Nem agyaltunk rajta, elfogadtuk, de tény nagyon jó újra közönség előtt játszani.

- Nagyon úgy tűnik, hogy a Tokiói olimpián sem lehetnek jelen nézők.
- Nem tudom, hány magyar szurkoló buzdította volna a csapatot, nem gondolom, hogy túl sokan lennének, de mit mondtam, elfogadjuk.

- Látlak a pályán, a lányok mennek előre mint a gőzhenger te pedig ott állsz egyedül a kapud előtt. Tennél valamit, segítenél és nincs rá lehetőséged.
- Ha megy elől a támadójáték akkor nincs gond, sikeresek lányok. Ez az idő nekem arra van, hogy szusszanjak egyet, feltöltődjek egy sikeres védésből, regenerálódásra használom, erőt gyűjtök, elfelejtem a kapott gólt. Ha eredménytelenek a támadások, akkor bizony benne van az emberben ez a tehetetlen érzése.



- Meccs közben a szájakról leolvasható "gyerünk" , "meg tudod csinálni" , "csak így tovább" élsz ezzel, vagy szakember segít átlendülni a holtpontokon?
- Persze, én is mondom a magamét a mérkőzés hevében, főleg, ha gólt kapok. A védekezés fontos része, hogy szóban "igazgatom" a védőket, segítve ezzel is a helyezkedést, a sikeres védekezést. A kommunikáció a kézilabdában nagyon szükséges és fontos dolog. A kapuból folyamatosan mondom az instrukciókat a lányoknak, lehet, hogy egy szó is segít, amit fél füllel hall meg a védő.
Amikor üresek voltak a lelátók ezt tisztán hallottuk, most a közönség buzdítása elnyomja, csak mi halljuk a pályán.

- Mondják, hogy a profi sport a versenysport sok áldozatot kíván, lemondással jár. Az utóbbi időben mi az amit szívesen megtettél volna, de végül is beáldoztad?
- Nem tudok ilyet mondani, úgy rendeztem be az életemet, hogy mindent a kézilabdának rendeltem alá. Ez volt a természetes már a kezdetektől. Az iskolai bulik, kirándulások tizedikes koromtól elmaradtak. Megtörtént, hogy visszatérve a suliba mesélték, hogy milyen jó lett volna, ha én is ott vagyok, de egy-egy bulinál a kézilabda sokkal, de sokkal többet tud adni. Ha áldozatot hozok is nem kesergek tudom, hogy ez ezzel jár.

- Arról pontos képet alkothatunk hogyan készültök, játszotok hiszen látjuk a közvetítéseket, de hogyan ünnepeltetek például a csodás győri győzelem után?
- A győri meccs után sok időnk nem volt ünnepelni, nem volt bulizás, mert szombaton ismét pályára léptünk. Ezután minden meccsen már az aranyéremért mentünk mindenki érezte ennek a súlyát. Arra figyeltünk, hogy erőt gyűjtsünk. Pihentünk, készültünk a következő meccsre. Reméljük, hogy a bajnokság utolsó meccse után önfeledten ünnepelhetünk. Az évzáró keretein belül biztosan lesz valami, de addig még van három meccs.



- Ha abbahagyod a profi sportot hova fordítod az életedet, gondolkodsz ezen ?
- Egyelőre nem, a gimnáziumot is ezért választottam, mert nem volt semmi konkrét elképzelésem. Úgy vagyok vele, hogy bízom abban, hogy a kézilabda által kialakulhat majd valami.

- Vegyük elő a kristálygömböt, mit jósolsz az olimpiára?
- Ez egy nagyon jó kérdés, elég kemény csoportba kerültünk, abban bízom ,hogy nem csak a csoportkörig tart az olimpia, hanem tovább is talpon tudunk maradni.

- Így legyen!


Forrás: Wikipédia
Fotók: Facebook
Megjelent a Kistérség újság májusi számában

 

 

 

 

2021. május 10., hétfő

Uram vigyél engem oda, ahol nekem dolgom van


Az Erdőkertesi Faluház és Könyvtár zárva. Tessék csengetni hirdeti egy nyomógomb fölé ragasztott cetli. Megnyomom, bemegyek, maszkom van, fertőtlenítem a kezeimet - kötelező. Alig csukom be magam mögött az ajtót már nyitom is újra, mert beszélgetőtársam, az új igazgató - Szőke Zoltán - egy jókor forgószéket cipel - tele van mindkét keze - és viszi az irodájába. Követem.
- Ez egy érdekes helyzet amibe került...
- Bocsánat kérhetem, hogy tegeződjünk, úgy érzem ezt a baráti hangnemet megengedhetjük magunknak.
- ...egy biztos környezetet hagytál magad mögött, - ahol jól feltaláltad magad -  és egy vadonatúj területre léptél át.
- Tizenkét éves korom óta foglalkozom a színházzal, televízióval, szinkronnal idestova negyven éve. Negyven év munkájának nem fordítottam hátat, de a televíziózás ebbéli lezárásával véget ért valami. Már nem éreztem jól magam abban a közegben.
- Milyen lehetőségek adódtak a váltása?
- Nem voltak alternatívák! Az élet megtanított arra, hogy ne vacilláljak. Ha megszületik bennem egy döntés és sokáig rágódom rajta az ugyanannyira nem egészséges, mintha benne maradnék abban a kondérban, hagynám, hogy égjen alatta a tűz és fortyogjon körülöttem a lé.  Ha érzek egy elhívást, nagyon rövid mérlegelés után tudok dönteni. A kihívás és a megújhodás az ami nagyon izgalmas, felpezsdíti az ember életét. Ha ugyanazt a fát vágom már huszonkettedik - huszonharmadik éve akkor megkóstolnék valami mást is. Igen, lehetnék formatervező grafikus is, a képesítésem éppen megvan hozzá, de a középiskolában jobban vonzott hogy létrehozzak magam körül egy olyan kis csapatot aki velem tart, együtt játszunk. Alakítottunk amatőr színjátszó csoportokat, ebben szerettem mindig is lubickolni.
- És itt megtaláltad azt a közösséget akikkel együtt játszhatsz?
- Ha az ember bátran lép ismeretlen útra, akkor ezt az égiek is megtámogatják. Ez kézzel meg nem fogható, ámde szívvel érezhető támogatás, amely jön valahonnan. Amúgy ezt mondtam is: Uram vigyél engem oda, ahol nekem dolgom van! A televíziózást tizenkilencben abbahagytam, figyeltem mire volna ingerenciám. Nem dúskálhattam ajánlatokban, nem nagyon jöttek, de türelmesen kivártam, mi lesz az ahol dolgom van. Hangosan kimondtam, hogy szeretnék valami új feladatot, olyat ami új kihívások elé állít, ahol tudok újat mutatni, tenni. Valahogy ide vezetett az út. Dunakesziről átköltöztünk Erdőkertesre. Vágytam erre a nyugalomra, csendre amit ez a jó értelemben vett vidéki élet jelent. Szükségem van ezekre a rezgésekre.
- Eldöntötted, ide szerződsz?
- Megpályáztam, Pásztor Laci doktor polgármester úr nyitott volt, támogatott. Hagytam hogy a dolgok megtörténjenek. Belecsöppentem egy vadonatúj világba, van tervem arra, hogy mit szeretnék megvalósítani, közölni a tisztelt nagyérdeművel, kedves polgártársaimmal. A leköszönő igazgató asszony - Pallag Katalin - egy csodálatos szakember, aki részévé vált ennek az intézménynek. Ő is segít abban, hogy beletanuljak a szakmába. Ismeri és támogatja a terveimet is. Folytatom a tradicionális közművelődési programokat, szándékozom a színjátszó szakkört feléleszteni, már csak a szakmám miatt is. Nagyon számítok a fiatalokra, rájuk akarok építeni. Célom játékosan még jobban megismertetni, megszerettetni velük varázslatos anyanyelvüket. Felhasználva a költészet, próza eszköztárát.
- Milyen jelekre figyeljenek az Erdőkertesiek ?
- Kivárással és türelemmel  vagyunk egymás iránt meg a helyzet iránt is. A vírus járvány merőben új helyzetet teremtett.  Rajtunk múlik, hogy hosszú távon eltávolítja, vagy közelebb hozza az embereket. Elvész az emberi közvetlenség - nincs kihez szólni -  hiszen virtuális térben dolgozunk, tanulunk, kapcsolódunk ki. Ez elég nehezen tud működni egy olyan intézményben, mint a művelődési ház.
- Ismertséged bevonzza a látogatókat a programokra, számolsz ezzel?
- Igaz, de van itt más is! Nyolcvan szakkörnek ad otthont a Faluház az ultizóktól a nyugdíjasokig. Klubjaink hibernált állapotban vannak. Meghatározó lesz az újrakezdéskor, hogy az emberekbe sulykolt félelmet milyen gyorsan tudják leküzdeni, vállalva azt, hogy közösségbe menjenek. Ez hamarosan kiderül. Ha minden a normális mederben megy, akkor egy egészséges nyitás előtt állunk.  
Készülünk, szeretnénk megmutatkozni, színvonalas, tarka, szabadtéri előadásokat színpadra állítani - játszóhelyül használva még a főteret is. Ezáltal ismét találkozhatunk, szórakozhatunk együtt.

megjelent: a Kistérség Magazin 2021 áprilisi számában
a fotó: Szőke Zoltán Facebook oldaláról való

2017. április 11., kedd

Tó ahol a vonat megáll

Szélesítik az Árpád utat, tán még a járdának is jut hely, a kismamák biztonságban tolhatják a babakocsit, és könnyebb a Pamut tóhoz jutni. Micsoda szerencsénk van ezekkel a tavakkal. A város középétől nem több mint tíz perces séta és már a víz partján vagyunk. Még a vonat is megáll itt. Horgász tó. Nincs lubickolás (húsz éve még „nudiztunk” is az éj leple alatt). Eszembe jut az a fülledt nyári éjszaka, amikor az erdő szélén álló "kispolszki" hátulján nyerte vissza egyensúlyát a már nem szomjas barátunk. A tóba gurítva a csepp autót, a benne „pajtáskodó” fiatal pár nem kis ijedelmére. 


De térjünk vissza a vizekhez, halakhoz. Kalauzom Kiss Gusztáv, Magyar Pamutipari Horgászegyesület elnöke. Csak „szárazedzést” tartunk, csípőprotézis műtétje után lábadozik otthon. Kávét főz, beszélgetünk, inkább csak ő mesél.  
Ahogy kisüt, a nap mindenki horgászni akar, kevés a havi két fogadónap a horgászjegyek eladására. Igaz, ami igaz, sokáig borította jég a vizet, kiéheztek a pecások. Kétszáz ötven kilónyi, háromnyaras pontyot telepítettek, még csukát is sikerült szerezni. Szépen telelt a tó is meg lakói is. Meglepi, hogy huszonnyolc darab nyolc-tíz kilós ponty is költözött a Pamut tóba. Ezek beszerzése nagyon nehéz, mert bojlisok akár tízezer forintot is adnak darabjáért. (A bojlis horgászmódszer Angliából indult hódító útjára, évtizedekkel ezelőtt, célzottan a nagy pontyok horgászatára fejlesztették ki. Magyarországi megjelenését követően azonban még nem volt ismert a „Catch & Release !” („Fogd meg, és engedd vissza!”), ami mára már egy magát bojlis horgásznak valló személy tudástárában a legalapvetőbb fogalom. Ezzel elérhető, hogy a nagytestű pontyok a fárasztás és a bojlizásnál elengedhetetlen műveletek után tovább élhetnek éltető elemükben, a vízben. A szerk.)

A tó vízminősége nagyon jó, évente vizsgálja a vízmintát a MOHOSZ laborja, nem is drágán. A Sződ-Rákos patak percenként tízezer literrel frissíti a halak életterét. 


A tó, a víz, a horgászat komoly közösség alakító megtartó erő.
A fiatalabb, a Z, generáció képviselői is szíven áztatják a zsinórt a tizenéveseknek szervezett horgásztáborban. Négy szezonon át folyik a képzés. Első évben napközis rendben. A második évben már bentlakásossal. A negyedik nyáron pedig tiszai, balatoni horgásztúra is szerepel a programban.
Középiskolás korukra átmenetileg feledésbe merül a horgászat. Beszélik, hogy nem annyira a tanulás, mint inkább a csajozás lép a helyébe. Aztán a második X után ugyanők ismét felkeresik a horgászhelyeket, megtéve ezzel az első lépést a felnőtté válás útján.  
Szeptember második szombatján idén is lesz családi nap. Ilyenkor tucatnyi bográcsban fő a halászlé. Az egyesület nyolcvan, száz kiló hallal támogatja a versenyt. Megvendégelik az Ivacson lakókat, vagy hetven literes bográcsban készítenek kóstolót számukra. Profi szakács is tagja zsűrinek egy is, ám a döntő szó itt is a városvezetőé. Ő vigyázza, hogy a döntés minden esetben pártatlan legyen. Csak a rossz nyelvek mondják, hogy azért nyer minden évben más csapat, hogy a következő évben is legyen elég résztvevő. Ugye nem ülnek fel ennek a pletykának?


Aki pedig nem horgászik, igyon egy pofa sört a tóparti sörsátorban, térjen be a veresi csárdába, (mi csak lóbárnak hívjuk, a lovas törzsvendégek miatt), vagy üssön párat a vadkacsához címzett teniszklubban. Lényeg: lazítson, érezze jól magát itt a vízparton.

2017. március 25., szombat

Rémálom-hegyi tó



A GPS Álom-hegyi tározóként ismeri úti célomat, de legalább ismeri.  Boldogság gurulni a leaszfaltozott Krajcár utcán. Ám az öröm nem tart soká. Isteni szerencse, hogy a napokban esett, így a nedves homokon gond nélküli az előrejutás, egy darabig legalább is. A kitermelt fák gyökereit rendre az út szélére hordák, kijelölve ezzel a haladás vonalát. Meg lehetőséget teremtve egy gerilla szemétlerakó létrehozására. Még jó hogy erősen kell figyelnem az útra, kevéssé hat így rám az út menti szemétdomb.



Vicces kedvében lehetett, aki az Álom-hegy nevet adta ennek a területrésznek. Mert ez inkább rémálomba illik, arról nem is beszélve, hogy hegynek nyoma sincs. Mind a két kezem tele van az autóval, míg átküzdöm magam egy jókora saras kátyún. Sehol egy teremtett lélek, csak a szél fütyül. Nem tudom, merre forduljak, gépkocsi keréknyomot kutatok magam előtt, de csak lópatkók lenyomata látszik a homokon. Nem sok jóra számítok.
Most egy nagyobb és egy kisebb gödör sejteti a tavak medrét. A nagyobbikban a talaj- és csapadék víz fodrozódik. A kisebbik száraz, közepén magányos féri áll kutyájával.  Tó készül itt, nem is akármilyen. Tizennégy hektáros vízfelület állna a többi tóról száműzött csónakázók és a megtűrt vízi sportolók rendelkezésére. Öt éve határozott erről a város képviselő testülete.
Aztán eltelt öt év.
Álomszerű az is, hogy mennyire nincs tájékoztatás a beruházással kapcsolatban. Hírlik, hogy a város megtisztított szennyvize is táplálná a tavat. Hogy mikor lesz készen? Miből épül meg? (Ismert Veresegyház pénzügyi helyzete.)  Ez az ezerforintos kérdés.
Csak remélni lehet, hogy nem parcellázzák fel a tó partját és nem szaporítják tovább a város lakóinak számát. tovább terhelve, túlterhelve a város költségvetését. Épp a napokban szavazott meg a betelepülést mérsékelni szándékozó adót a képviselő testület.

Szóval annyit lehet tudni, hogy nem lehet tudni semmit.

Ma érkezett:
Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Rémálom-hegyi tó" című bejegyzésedhez:

Kérlek, gyere el újra és nézd meg mi történik. Már nem csak rémálom, hanem szörnyűséges pusztítás folyik a területen. :-( És nincs megállás sajnos...

2015. július 15., szerda

Lesz repülőterünk?

Nagyapám ül a konyhában, megszokott hokedlijén és hallgatja, ahogy felolvasom a hírt:
Repülőtér építését mérlegeli  Veresegyház városvezetése, utcahosszal előzve meg ezzel a szomszédos településeket, meg minden! Közelebb hozva ezzel a világot városunk apraja-nagyjához.
Az elképzelés szerint három kifutópálya állna a légi forgalom rendelkezésére. Az egyiken jönne a repülőgép, a másikon menne, egy meg csak úgy ott van.


Ezzel párhuzamosan repülő beszerzésén törik a fejüket a városatyák és városanyák, hogy a városi tv légi felvételeket készíthessen a miről is? Világos, hogy a mi érdekünket szolgálja a beszerzés, fentről jobban átlátjuk majd a városi történéseket, asszem. És igen, az előterjesztést a pénzügyi bizottság fennhangon támogatta, de források nem állnak rendelkezésre. Nagyon úgy fest, hogy csak pilóta nélküli gépre lesz pénz. Ebből is látszik, hogy a képviselők nem szórják a pénz, így megtakarítják a kapitány és az első tiszt fizetését.
Csakhogy van itt egy bökkenő!

A hatályos jogszabályok szerint repülőgépet, csak érvényes repülőgép vezetői engedély birtokában szabad vezetni. A vizsgán alapkövetelmény a nyolc osztály (hat első és két második) befejezése és a középfokú angol nyelvvizsga. Mint köztudott a repülés nyelve az angol.

Komoly orvosi vizsgálaton vesznek részt a leendő drón kapitányok. Centrifuga, meg barokamra, aztán a sok órás szimulátor tréning. Alapos elméleti képzés után kapnak csak engedélyt. Itt – többek között - megtanulják, hogy erre csörög a dió, arra meg a mogyoró. Mindez a város lakóinak biztonságát szolgálja…asszem.


Nagyapám ül a konyhában, kedvenc hokedlijén és azt kérdi: mi a f@sznak ez nekünk fiam?! Hát tudom én?

2013. október 20., vasárnap

Délutáni séta Vácrátóti kertben

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.
Márai Sándor









 

2013. augusztus 8., csütörtök

Szerintem Szegvár! - Hozzászólásokkal


Két éve azt sem tudtam az ország melyik sarkában van Szegvár. Egy fellobbanó szerelem delejes ereje és egy régi szerető, a rádiózás csábítása vitt ebbe a pár ezer lelkes, csongrádi, kis faluba. Mire kipakoltam a holmimat már csak a rádió maradt. Elfogyott a pénz, a mágneses erő visszájára fordult, taszítássá vált.
 
Öreg barátom csippentett egyet a szemével, megpödörte bajszát és csendesen így szólt: ez hülye vicc volt.

Augusztus elején, nagy rongyrázás közepette, kezdte el adásait az újsütetű rádióállomás. Volt ott pezsgő, meg stand-up, meg frontember, még országgyűlési képviselő is! 
Ami hiányzott, az a szakmai alázat és hozzáértés. Például: hónapokig olvashatott híreket egy beszédhibás bemondó, ennél már nincs lejjebb! És ez olyan „kereskedelmi rádiós”! (A kocsmában mindenki ezen röhögött.)
Hogy honnan szalajtották a széles eszű főszerkesztőt, nem tudom, de rádiót csak a hangszóró félóli oldaláról látott, ha látott. (a hallgatók érdekében remélem, nem eszik meg egy kiló sót a stúdióban.) 
Nem telt bele fél év és minden hozzáértőt, kipenderített.
 
Öreg barátom összevonta szemöldökét, megpödörte bajszát és így szólt: ez hülye vicc volt.

Szegvár a vizek falva! Az arzénes vizek falva! Orvosolandó a gondot, a tavaszon húsz arzénszűrős kancsót osztott ki a vöröskereszt. Gondolom, majd körbeadjuk. Ritka az a nap, amikor nincs valami gebasz a vízellátással. Hetenként egyszer kialszik a villany és „hála” a markológépeknek néha egy-egy gázcső is áldozatul esik a szorgos munkának. Még a mobiltelefon jele is csak elvétve jut be a faluba. Nincs benzinkút, nincs épeszű áron dolgozó bankjegy kiadó automata. Még a szombati piac sem létezik. Szegvár akkor kerül a hírekbe, ha valakit agyba-főbe vernek, ha szatír garázdálkodik, vagy vasúti baleset történik. Itt valóban megállt az idő. Az álló idő éber őre a településvezető, Biztos abban, hogy ő állította elő a passzát szelet, ő lelte meg elsőnek a csőben a lukat. Még a jobbító szándékú levelekre sem válaszol. Ez parasztság! (itt kérek elnézést az állattartóktól, a fölművesektől, főleg a szembe szomszédomtól, Dezsőtől) Polgármesterünk, egyes szám első személyben éli életét. Települése meg haldoklik.

Öreg barátom összevonta szemöldökét, földhöz vágta sapkáját és így kiáltott: ez hülye vicc volt.

De itt vannak „szegvárikumaink”! Jó pékek sütnek jó kenyeret. Az iparcikkboltban mindent lehet kapni, vagy semmit – ki honnan nézi. Páratlan a kocsikeréknyi sajtos lángos. Jó kocsmákban jól megmérik a jó italokat. A fáradt kőműves minden este fél hétkor az rtl-re kapcsol a Zsuzsi-kocsmában, a három elválaszthatatlan barát örömére. Egyesületek ápolják a hagyományokat egy fillér támogatás nélkül. A nyár derekán zenei fesztivál vonzza közönségét. Van fiatal muzeológusunk, bárkit örömmel kalauzol el a szélmalomba, vagy a faluházba, van katolikus papunk, aki küldetésének tartja az ördögűzést. Arra is volt már példa, hogy az Erdélyből való lelkiismeretes körorvos asszony is elmosolyodott.

De vannak menekülő fiatalok, akik használható tudásukat külföldön kamatoztatják, a hazai ellehetetlenülés helyett. És vannak asszonyok, akik használhatatlan képzettséggel a „lehúzásra” tették fel életüket.
 
Öreg barátom szerint ez már nem vicc, kihörpinti borát és haza indul!
Megyek én is, szép álmokat Szegváriak!

HIL

Hozzászólások egy közösségi oldalról idemásolva:



Gajda Zoltán Lehet, hogy ilyen lehet, hogy nem ki hogy látja szegvárt de mi így szeretjük a polgármesterünk meg csak csinál valamit mert szépülünk csak még kell egy kis idő.


Vigh Jánosné Szegvár, én így szeretlek, ahogy vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
   

Hír Lap Örülők annak, hogy Zoltán is, meg te is így szereted, de én, mint "gyüttment" mást látok, talán többet?? , nem tudom. De az írásom így kezdődik: Szerintem...

Lukács Istvánné Szerintem Szegváron nem állt meg az idő, a település nem haldoklik. Igenis fejlődik, akinek szeme van az látja és tapasztalja. Intézményeink megújultak, parkjaink szépülnek, a szennyvíz csatornahálózat kiépítése is folyamatban van. A közel 34 civil szervezetünk is programokkal várja a lakosságot. Az idelátogató turista, barát, rokon pozitívan értékeli a falu fejlődését. Szegvárt mi nagyon szeretjük!

Gajda Zoltán A kocsmából sok mindent nem lehet látni különösen a boros kancsó mögül