A Szántó Kovács János utca 103-as házához riasztották hétfőre virradóra a vásárhelyi tűzoltókat, a ház melléképülete kapott lángra.
Az épületben lakókat kutyájuk jelzésére ébresztette fel, és a melléképületben lévő tüzet látva,hívták ki a tűzoltókat. A sufniban egy Renault Twingo is a lángok martaléka lett.
A tűz emberéletet nem veszélyeztetett a lángokat, továbbterjedésük előtt, sikerült a tűzoltóknak megfékezniük. Az oltás idejére, a rendőrség, a Szántó Kovács János utca érintett szakaszát lezárta.
Egy tanyatelek szomszédságában kapott lángra a tarló
pénteken délután Sóshalom környékén. A kialakuló tüzet a vásárhelyi tűzoltók
két jármű kivezénylésével gyorsan körülhatárolták. A szomszédos tanya nem volt
veszélyben, problémát az okozhatott volna, ha a tűz esetleg továbbterjed,
hiszen pár száz méterre olyan levágott tarlós terület helyezkedik el, amely
teli van még szalmabálákkal.
Kigyulladt, majd kiégett egy szalmabálázó munkagép délután,
egy öthektáros táblában, Orosháza és Gádoros között. Senki sem sérült meg -
közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Tímár Tamás elmondta: a jelzés 13 óra után érkezett a megyei
katasztrófavédelem orosházi hivatásos tűzoltóegységeihez. A riasztást követően
két gépjárműfecskendővel tíz tűzoltó vonult ki, és a veszélyes terület
lehatárolása után eloltották a tüzet.
A tűz az egyik traktor motorterében keletkezett, majd
átterjedt a többi munkagépre is.
Több
traktor és mezőgazdasági munkagép is kiégett a Vas megyei Szarvaskenden -
közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szerdán.
Dénes
Károly elmondta, hogy a tűz valószínűleg az egyik traktor motorterében
keletkezett kedd délután, a lángok átterjedtek több traktorra és egy kisebb
munkagépre is. A kár elérheti a 100 millió forintot.
Eloltották a csongrádi társasház tetőterében keletkezett
tüzet
Csongrád, 2012. július 1., vasárnap (MTI) - Senki sem sérült
meg abban a tűzben, amely egy negyvenlakásos csongrádi társasház tetőterében
keletkezett vasárnap kora délután, a lángokat megfékezték - közölte a Csongrád
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Tátrai János elmondta: a lakóknak sikerült időben
kimenekülniük. A lángok több lakást megrongáltak, de elhelyezést senki nem
kért, mert az érintett lakókat átmenetileg rokonaik fogadják be. A ház tetőszerkezetének nagy része
leégett, a kiemelt, ötös fokozatú tűzhöz a Csongrád megyeiek mellett Békés- és
Bács-Kiskun megyéből is érkeztek tűzoltók.
Kigyulladt egy társasház tetőtere Csongrádon, kiürítették az
épületet
Kigyulladt egy negyvenlakásos társasház tetőtere Csongrádon
vasárnap, az épületet kiürítették - közölte a Csongrád Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Tátrai János elmondta: kiemelt, ötös fokozatú tűzhöz
riasztották a tűzoltókat, akik Szeged mellett Szarvasról, Orosházáról,
Hódmezővásárhelyről, Kiskunfélegyházáról is elindultak a helyszínre.
A Katasztrófavédelemtől kapta szerkesztőségünk. Lehet egy kicsit hivatalos a megfogalmazás, de nem írjuk át, szó szerint adjuk közre, mert azt gondoljuk, hogy fontos!(tegnap egy családi ház égett Szegváron, lásd lejjebb)
Tűzvédelem az aratás idején is
A nyári betakarítási munkák amellett, hogy nagy
igénybevételt jelentenek a mezőgazdaságban dolgozóknak, igen
tűzveszélyes is. Arra kellő körültekintéssel kell felkészülni, különösen
fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme, az
aratásra, illetve a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó
szabályok ismerete, betartása. Ezeket az Országos Tűzvédelmi
Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet tartalmazza.
A mezőgazdasági erő- és munkagépek, illetve az aratás tűzvédelmi szabályai
A szabályok betartása különösen fontos, évente több száz
mezőgazdasági tüzet – gabonatábla-tüzet, valamint kazal-, illetve
boglyatüzet – kell eloltaniuk a tűzoltóknak.
A kalászos termény betakarítási, kazalozási, szalmaösszehúzásai és
bálázási munkáiban csak a tűzvédelmi követelményeknek megfelelő,
legalább egy, az érvényben lévő hatályos szabványoknak és
jogszabályoknak megfelelő tűzoltókészülékkel is ellátott erő- és
munkagép, valamint egyéb jármű vehet részt, amelynek tűzvédelmi
felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően az üzemeltető elvégezte. A
jármű megfelelőségéről szemle során kell meggyőződni. Ennek tervezett
időpontját nyolc nappal előbb írásban az illetékes katasztrófavédelmi
kirendeltségre be kell jelenteni. A szemléről jegyzőkönyvet kell
készíteni, amelynek egy példányát a járművön el kell helyezni és a
szemlét követő nyolc napon belül a katasztrófavédelmi kirendeltségnek
meg kell küldeni.
Kötelező az akkumulátorok megfelelő védőburkolása, illetve kipufogó
és a szikratörő éghető anyagoktól való megtisztítása legalább naponta
egyszer. Figyelni kell arra is, hogy sehol se csepegjen az üzemanyag
vagy hidraulika-folyadék, mert ez nagyban segítheti egy esetleges tűz
terjedését. Fontos, hogy a munkagépet tilos a gabonatáblán, illetve
tarlón üzemanyaggal feltölteni. A járműveken nyílt láng használatával
járó karbantartást, javítást nem szabad végezni gabonatáblán, szérűn és a
rostnövénytároló területén, hiszen e munka során üzemanyag folyhat el,
amelyet a nyílt láng lángra lobbanthat.
Az aratást lehetőleg közút, illetőleg vasútvonal mentén kell először
elvégezni, ezek mellett legalább három méter széles védőszántást kell
kialakítani. Ugyanilyen védőszántást kell készíteni akkor, ha a
munkaszünet idejére a kombájnt nem tudják a gabonatáblától, kazaltól
legalább 15 méter távolságban leállítani. A munkálatok közbeni dohányzás
veszélyeit is fontos szem előtt tartani, gabonatáblán még a járművek,
erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni. Az aratás
idejére a gabonatáblától 15 méterre kell dohányzó helyet kijelölni, ott
vizet tartalmazó edényt kell elhelyezni.
A szalmaösszehúzást és kazalozást végző erőgépek csak olyan távolságra
közelíthetik meg a szalmát és a kazlat, hogy az ne jelentsen gyújtási
veszélyt, ugyanis az erőgépek kipufogócsöve könnyen lángra lobbanthatja a
száraz szalmát. Az összehúzott szalma alapterülete nem haladhatja meg
az ezer négyzetmétert, és a szabadban összerakott kazlak között legalább
húsz méter távolságot kell tartani, vasúti vágánytól legalább száz,
közúttól és erdőtől legalább huszonöt méterre kell elhelyezni ezeket.
A tarló- és a növényi hulladék égetésének szabályai
Magyarországon évtizedek óta végeznek tarlóégetést, amelynek egyik
oka a monokultúrás termelés. Ez azt jelenti, hogy a gabonavetést követő
évben is gabona kerül ugyanazon táblába, így a növény gombabetegségei
fokozottabban megjelennek. A gombabetegségek elleni védekezés jelentős
mennyiségű növényvédő szer alkalmazásával jár. Ennek kiváltására
alkalmazott olcsóbb módszer a tarlóégetés. A levegő védelméről szóló
306/2010. (XII. 23.) kormányrendelet azonban egyértelműen tiltja a lábon
álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett
hulladék nyílt téri égetését. Ettől az előírástól azonban jogszabály
eltérően is rendelkezhet. A kormányrendelet megsértése esetén a
tarlóégetés környezetvédelmi bírsággal sújtható.
Amennyiben jogszabály lehetőség ad a tarló égetésére, az
alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységnek minősül és legalább 24 órával
az égetés előtt a katasztrófavédelmi kirendeltségen írásban be kell
jelenteni, továbbá az alábbi szabályokat be kell tartani. A tarlót
egyidőben minden oldalról meggyújtani tilos, biztosítani kell ugyanis a
vad elmenekülési lehetőségét. Csak tarlómaradványt lehet égetni, szalmát
erre felhasználni tilos. Legalább három méter széles, de facsoportok,
erdők mellett már hatméteres védőszántást kell alkalmazni. Lábon álló
gabonatábla mellett még védőszántás alkalmazása esetén is tilos tarlót
égetni. 30 hektárnál nagyobb területek égetését szakaszosan kell
végrehajtani, az egyes szakaszokat védőszántással kell egymástól
elválasztani. Egyszerre csak egy szakasz égethető. Az égetés idején a
területtől függetlenül legalább egy traktort ekével a helyszínen
készenlétben kell tartani. A tűz őrizetlenül nem hagyható, illetve ha
már nincs rá szükség, azt el kell oltani. Az égetés után a területet át
kell vizsgálni, és az izzó, parázsló részeket el kell oltani.
A tarlóégetések során a tűzvédelmi hatóság ellenőrzi, hogy
megtörtént-e az előzetes bejelentés. Az előírások megsértése esetén a
terület tulajdonosa, illetve az égetést végző ellen eljárás
kezdeményezhető.
A fenti szabályok azért vannak, hogy meggondolatlanság, felelőtlenség
miatt ne vesszen kárba az egész éves mezőgazdasági munka, a termés.
A kora délutáni órákban, Szentes felől Szegvárra érkezőknek
fekete füstoszlop tűnhetett fel, mely az Árpád utca egyik családi házától
szállt a magasba. Az épület alsó rész égett, de a lángok rövid idő alatt átterjedtek
a felső szintre is. A rendőrök, polgárőrök lezárta a utca tűzzel érintett
szakaszát. A helyszínre érkező öt tűzoltó gépkocsi személyzete azonnal megkezdte
a vízzel való oltást. A tűz okáról, egyelőre nem tudunk semmit.