A víkendes, a gyüttment és a veresi polgár…

Három különböző ember, három különböző sors. Ami közös bennük, mindannyian Veresegyházon élnek. Anikó Baranyából érkezett, két gimnazista gyereket nevelő fiatalasszony. Zoltán, ötven múlt, itt született, itt dolgozik, vállalkozik, bosszankodik. László a fővárosból költözött Veresre, nyugdíjas.

Hogyan alakult az életük? Milyen terveik vannak? Mit gondolnak a város jelenéről, jövőjéről?

Vasárnap, szieszta időben hagyom magam mögött a Szadai körforgalmat és kapaszkodom felfelé az Eötvös utcán. Sehol egy teremtett lélek, csak az aszfalt alól bugyog a víz - csőtörés. Telefon DMRV ZTR tudjuk, megyünk, csináljuk.

A főúttal párhuzamosan gurulok a hegy tetején. A fóti dombok felett átsütő nap a szép tiszta Veresegyház szutykos levegőjén át szüremlik, inkább csak átdereng.

Vendéglátóm módi szerinti, téglaszínű háza saroktelken áll, a kapu pont a két utca találkozásánál enged bebocsátást. Anikó kilép elém a lépcső tetejére, kezet fogunk. Határozott, meleg a fogása, beljebb tessékel. Az előszobában bizalmatlanul méreget kutyusa, egy Golden retriever. Megérdemelt pihenőjét zavartam meg, elfáradt délelőtt a kutyaiskolában. Unottan hagyja ott kényelmes kosarát, az asszony igyekszik a nappaliba terelni a kutyust, míg én lerúgom a csukámat.

Konyha, étkező, nappali egy tér, átgondoltan megépített, ízlésesen berendezett belső.

Az artdeko étkezőfotel nyomja az oldalamat, vendéglátóm figyel rám és felajánl egy még kényelmesebb ülőhelyet. Maradok. Pezseg, vibrál, szinte süt a dinamizmusa. Mesélni kezd. Lubickolok a szavak hullámain, igazi szellemi szieszta. Gördülékenyen fogalmaz, látszik, hogy beszédhez szokott.

- Baranya megyéből érkeztünk és nem is mi választottuk Veresegyházat, hanem a GE. 2000 et írunk, a férjem építésvezetőként irányította itteni gyáruk létrehozását. Innen nem messze a Ráday utcában laktunk, a cég bérelte lakásban. Akkor már megvolt mind a két gyerek.

Nagyon megtetszett a város hangulata persze a mostanihoz képest akkor még sehol nem volt. Vonzott Budapest közelsége, a csend, a nyugalom. Itt vásároltunk telket és 2000 ben el is kezdtünk építkezni.

Egy fejlődő város vártunk, ahol minimális a politikai elkötelezettség, a városvezetés egységes. Nagyon nehéz az a lobbizás, hogy ötévente más szeleket fogjunk a vitorlába. Fontosnak tartottam, hogy egy hiteles városvezető álljon település élén. Budapest közelsége miatt a munka lehetőséget és jobbnak találtuk, az M6 os sem volt kész, akkoriban Pécs környékén nem igen volt megfelelő munka.

Hogy mi változott az óta? Nagyon sok minden, ezt főleg akkor látom, ha visszamegyek a szülővárosomba Pécsváradra. Ott megállt az idő tényleg minimális a fejlődés. A szüleim mikor meglátogatnak, azzal szembesülnek, hogy úristen megint mennyi minden történt itt nálatok. Csak homok volt például itt az utcánkban azt nagyon nem szerettük, kb. hét év múlva készült el a szilárd burkolat. A Fő utca teljesen más lett, régen ott a postával szemben a menyasszonyi ruhakölcsönző, a hurka sütő, a vas műszaki bolt. Nos, a legszebb emberi kapcsolataink a gyerekeink által születtek. Ide jártak bölcsődébe, óvodába, általános iskolába és a legtöbb barátság ezen a vonalon alakult. Most már nehezebb, mert a gyerekek megnőttek Gödöllőre járnak gímibe. Deborah lányom utolsó éves, kisfiam másodéves. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok. Dániel fiam mindössze öt hónapos volt, amikor ide költöztünk, teljesen veresinek vallja magát, imádja a várost, őt minden ideköti. Sportban jeleskedik, atléta, a válogatott keret tagja.

Viszont nagy aktivitást tapasztalok a közösségi oldalakon, mintha a személyes találkozások helyett itt cserélnének eszmét az emberek. Elég aktív vagyok ebben, végül is az egy olyan lehetőség ahol tudunk adott esetben negatív kritikát gyakorolni, de esetenként akár pozitív visszajelzéseket is látok, ami engem nagyon inspirál. Legutóbb a posta állapotai okán gyűjtöttem aláírásokat.

Tudom, hogy a 2017 ben közel egymilliárd forint esik ki a város kasszájából ez azért elég komoly veszteség. Tudom, hogy van hitel állományunk, de igazából kinek nincs. Gondolom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor butaság nem hitelt felvenni, ha olyanok feltételek, bízom benne, hogy a városvezetés ezeket jól használta ki. Üzletekre, közlekedésre, parkolóhelyekre, várost elkerülő útra van szükség, infrastruktúrával nem bírja a város ezt az exponenciális lélekszám növekedést.

Veresegyház szerepel a legdinamikusabban fejlődő városok sorában ennek nagyon nagy a vonzereje. Sajnos nem itt dolgozom, de itt járok kozmetikushoz, fodrászhoz, manikűröshöz, masszázsra. Amit lehet, helyben vásárolok, maximálisan támogatom a várost. Itt járok étterembe, színházba. Szeretem a piac varázsát ott szoktam találkozni barátokkal, beülni Joanba egy kávéra - ár érték arányban nagyon rendben van a kávézó, igazi gyöngyszeme a városnak. Üzleti coach vagyok, gyakran tartok ott megbeszéléseket.

Gyakran utazom külföldre, de akkor érzem, hogy haza értem, amikor lemegyek a tavakhoz egy nagy sétára. A növényekkel együtt, melyet magunk ültettünk a kertünkbe, mi is gyökeret eresztettünk, otthonra leltünk a városban.

Zoli világ életében kétkezi munkás volt. Még az öreg Türgyeinél is besegített, anno. Apja, de még a nagyapja is Veresegyházon élt. Az őslakosok közül mindenkit ismer és őt is ismerik. A hentesnél vett zsírszalonnát süti a hideg verandán, védőitalként barna sört kortyol, módjával. Egy helyen lehet csapolt Dreher barnát kapni Veresen. Másfél literes Colás üvegben viszi haza, hogy ne vezessen piásan. Utálják a csaposok üvegbe tölteni a sört, mert folyton habzik, türelemjáték belegyömöszölni azt a háromkorsónyit. De ezen a helyen is csak akkor veszi, ha a Toyota parkol a kocsma előtt, a kisfőnök közlekedik a kombival. Ha nem áll ott az autó be nem teszi a lábát. Ilyenkor a vendéglátás szó szerint értendő, mert Szemérmetes Erzsók ugyan látja a vendéget, de nem látja szívesen. Üvegeset kaphatunk egy kis boltban, két feles után csak "kaszablankának" nevezik a helyet, de elég drágán. Visszatérve a tepertőkészítés ősi receptjéhez, a zsírból kivett sültet még forrón megforgatjuk tejbe. Szép lesz a színe és porhanyós.

Saját disznót vagy harmincöt éve vágtak utoljára. Akkor még volt mindenféle lábasjószág a ház körül.

- Történt egyszer, hogy a faterom nyakon vágta az állatot, megszúrta, majd bement a házba, lehúzott egy jó felest. Mikor kijött a disznónak csak hűlt helyét találta. A süldő kert végében, a kerítésnél mászkált, ott adta ki a lelkét. Malacot a veresi állatvásárban vettek, a Pharmavit utáni hosszú út mentén volt állat- és kirakodóvásár. Nagyanyámék vették, nevelték, apám csak a feldolgozás miatt ment át hozzájuk. Egyszerre két-két disznót vágott a család, apámék kettőt, meg a keresztanyámék is kettőt. Veresi piac már akkor is volt, persze nem ilyen nagy. Hatvanhétben elindultak a faterék, az volt a terv, hogy kimennek Ausztriába körülnézni. Engem itthon hagytak a nagymuternál. Ausztriában leszállt az öregem, hogy vesz egy csomag cigit, még kabát se volt rajta. Tizenegy hónap múlva jött haza, Svédországban dolgozott. Amit keresett hozta haza a zsebében, ebből fejezték be a házat, amiben most is élünk.

- Hogy gondoltam-e arra, hogy lelépek innen, még a mai napig is gondolkodom ezen! Csak most helyzet van, úgy néz, ki a nejem előre tud lépni a munkahelyén. Ha sikerül maradunk, építek egy kisebbet. Ha nem, eladom, két embernek minek kétszáznyolcvan négyzetméter, megszámolok ötven millát és boldogan élünk. Komoly terveim nincsenek. Ha az utóbbi húsz évet nézem, egyre romlik a helyzet. 2008 előtt annyi munkánk volt, hogy alig győztük. Az ember annak alapján ítéli meg a sorsát, hogy van-e munkája. Most jó, ha havonta egy kályhás melót sikerül megcsípni. Gondoltam, hogy leteszem a kéményes vizsgát, mert legutóbb két kéményesből kettő nem tudta elvégezni a feladatát, ezzel nekem is időveszteséget, kárt okoztak. Leteszem a vizsgát, meg lesz a jogosultságom, megcsinálom a papírmunkát, megszámolom a pénzt és annyi…

Napközben nincs semmi mozgás a településen, csak azok a melósok vesznek valamit, akik itt dolgoznak. Tulajdonképpen alvó város a miénk. Aki Pestre jár dolgozni ott, vásárol, ott költi a pénzét, mire a napi munka után hazaér már minden bezárt.

- Azzal hogy épül, szépül a város nem is lenne baj, de már nagyon sokan vagyunk. Az ember elindul reggel hat, hét óra felé dolgozni, sorba kell állni az úton, mintha az M3 ra hajtanánk fel. Ha Csomád felé indulsz azért, ha meg Szada felé, akkor meg azért. És ne hidd, hogy Erdőkertes irányába egy kicsit is jobb a helyzet. Ugyanez van, ha estefelé jövünk haza. Lassan húsz ezren vagyunk, az út meg ugyan az, mint hatvan éve. Ma is két szekér fér el rajta, egymás mellett, csak középre festettek egy fehér vonalat. Az iskoláknál elképesztő, ami reggel van, a szülők szinte a tábláig viszik a gyerekeiket, Szadán is és Veresegyházon is. Torlódás a vége. Pedig lehet, ráférne az a harminc méter séta a gyerekre.

Az asszony mondja, nézzem a hatórás híradót, mit nézzek rajta, ami egész nap velem történt? Kidobnám a tévét az ablakon, oda lenne a készülék, betörne az üveg és még az is lehet, hogy az ablak alatt parkoló kocsimba is kárt tennék. Nem, inkább nem nézem.

A B tervem, hogy eladok mindent, befektetem a pénz, bérelek valahol egy házat, ha összejön a szerencsém, maradok ott, ha nem akkor tovább állok.

László 45 évig élt Budapesten, megözvegyült. Egyik csütörtökön szól a druszája a szomszédban, hogy van Veresegyházon egy eladó telek, kis faházzal. Azt sem tudta pontosan hol is van ez a település. Másnap kikocsizott, megnézte, megtetszett. Vasárnap megvette, kifizette. Ettől a perctől kezdve itt lakott, míg az őszi hideg vissza nem kergette a városba. Elhatározta ott hagyja a panelt és itt épít házat, kiköltözik.

- Egész télen házat terveztünk egy építés barátommal. Öt, vagy hat terv készült, nehezen jutottunk dűlőre. Egyedül éltem, de nem szántam ezt végleges állapotnak. Így nem tudtam arra válaszolni, hogy a leendő otthonomban kik fognak lakni és mit fognak csinálni? Ha építkezel, és ezt nem tudod, akkor semmit sem tudsz.

Ennek ellenére tavasszal belefogtunk. Mindenki segített, az öreg Petrovics ingyen elhozott egy fagerendát a Türgyeitől, átdobta a kerítésen hazafelé menetben. Adott kölcsön egy földfúrót, nem is kértem, de tudta, hogy szükség lesz rá. Remek építő csapat jött össze, a ház kőművest nem látott. Állítólag a kőműves árt az épületnek – tisztelet a kivételnek. Volt itt szerelő, aki járta a tengeri kikötőket és darukat javított. Szabadnapos kamion sofőr, egy erdélyi ács, karosszérialakatos a szomszédból és egy vízszerelő. Meg persze egy felelős műszaki vezető. Novemberben már égett a tűz a kandallóban, szilveszterkor pedig megünnepeltük a sikeres befejezést a csapattal.

Szombatonként a piacon találkoztunk, a Maglódiné féle büfében bevertünk egy-két felest, egy pofa sörrel, elrágcsáltunk egy lángost és szidtuk a rendszert. Jártukban keltükben köszöntek egymásnak az emberek az utcán. Azt reméltem itt olcsóbban tudok majd élni, mint Pesten, hát ez nem jött be. Város lett Veresegyház, de ez nem látszott meg az itteni életen. Továbbra is a - jó értelemben vett - falusias élt zajlott. Elkészült a főtér, a Coop-nál tetszett, örültem, büszke voltam rá. Aztán épült még két főtér, az innovációsnál és a városházánál. Úgyhogy most van belőlük három.

A városháza előtti nagyon tetszik. Szívesen vagyok ott, ha tehetem. A kertész csodadolgokat varázsol oda. Szívesen ücsörgök a kávéházban, figyelem a téren áthaladókat. Meg a tér sarkára kiállított ilyen olyan gépkocsikat. Tudom, minden fillére szükség van, de ez egyszerűen ízléstelen egy gyönyörű közteret elrondítani egy „rozsdaboglyával”. Az operában sem árulnak vattacukrot, pedig biztos jó pénzt hozna.

Aztán szép lassan kinőttük városunkat. Veresegyház ingét, gatyáját költi bölcsödére, óvodára, iskolára. Egyre nehezebb parkolni, pedig autó nélkül igen nehéz itt az élet. A nyugodt, falusi tempót felváltotta az erőszakosabb, egymásra kevesebb (vagy semmi) figyelmet fordító „városi” magatartás. Bosszankodunk, türelmetlenkedünk, már ritkábban állunk meg beszélgetni az utcán. Mindenki ideges, rohan. Már itt is!

Már nem olyan jó itt élni, elmúlt a varázs, tettük érte, hogy így legyen! Ha valaki tudja, hogy lehet „visszaszerezni”, szólítson meg nyugodtan az utcán és mondja el – érdekel.

 

A második esély - 60 éves a Veresi Esti Gimi (vágatlan)

Széchenyi azt vallotta, hogy: „Kiművelt emberfők sokasága alkotja a nemzet igazi értékét”

Bizonyára ez a felismerések vezette 1962- ben, 60 évvel ezelőtt Gyenizse Ferencet is, amikor Veresegyházon megalapította a dolgozók középiskoláját. Szolgálni kívánta vele a községben és környékén élő tanulni vágyó felnőtteket, másrészt tovább növelte a régióban már akkor is központi szerepet betöltő település rangját. Ez a második esély iskolája azon tanulók számára, akik munkahelyi, családi vagy szociális problémákkal küzdenek, vagy esetleg csak „későn érők”.

Megnyomom a kertkapu melletti csengő gombját, néma csend. Aztán lassan nyílik a ház ajtaja, először a kedvenc eb lépked előre, utána a gazdi. Ugyanabban a ritmusban haladnak, egyikük sem siet. Darab időbe telik míg elérik a rácsos vaskaput. A házigazda tekintete először nem is a látogatóra esik, a postaláda tartalmára figyel. Levelet vesz ki belőle, csak egy pillantást vet a borítékra és már el is teszi. Csak ezután csikordul a zár, szabaddá válik a bejárat. A tanárnő nem gyakran forgatja a kulcsot a zárban - kevesebb a látogató amióta nyugdíjba ment. Kényelmesen baktatunk a hosszú árnyékos járdán, növények fala közt. Elől a kutyus, majd gazdája mutatja az utat.

Amikor a tágas konyhába belépünk véget ér a nyugalom. Csörög a telefon, a hatvan éves ünnepség szervezése körül folyik a szó. Jelez a laptop, levél érkezett, a szombati program végleges forgatókönyvét mutatja a tanárnő a képernyőn. Elolvassa a postai boríték feladóját. Izgatottan nyitná fel ujjaival, de a koperta ellenáll, papírvágó késsel hasítja fel, így kerül elő az üzenet.

 - Ja igen, egy diák küldte! Már korábban felhívott, hogy küldeni fog egy levelet. Kalkuttai Teréz anyát idézi: "Ebben a világban nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat nagy szeretettel." Köszönöm az elmúlt éveket - és mellékelt egy havasi gyopárt.

Egy másik boríték is fekszik a papírhalom tetején, már kinyitva. Beleolvas a tanárnő. Egy volt diákja a legnagyobb tisztelettel menti ki magát:

- Tisztelt Tanárnő! Sajnos személyesen nem tudok részt venni a Veresi Gimi hatvan éves ünnepségén. A lányom is én is ebben az almamáterben érettségiztünk. Mindketten sokat köszönhetünk az ott tanító tanároknak, osztálytársaim nevében is köszönöm.

" Bár zord a harc, megéri a világ,

Ha az ember az marad, ami volt:

Nemes, küzdő, szabad lelkű diák."

- Hogyan kezdett neki?

- Utáltam középiskolába járni, meg tanár sem akartam lenni. A bölcsészkarra nem azért jártam, mert tanár akartam lenni. De ötödévben kiderült, hogy nekem ehhez tehetségem van.

Amikor '80-ban az a megtiszteltetés ért, hogy én lettem itt az iskola vezetője, elhatároztam, hogy egészen másképp alakítom az iskola életét.

Kedvet csinálok a tanulóknak, hogy szeressenek iskolába járni.

- Nem sima partraszállás munka után, munka mellett tanulni.

- Bizony, fél óraszámban tanulják ugyanazt, amit a nappalisok. Munka, meg család mellett sokkal kevesebb idejük marad tanulni. Most már bevezették az informatikát, meg a nyelvet is, és nyelvből is kötelező nekik érettségizni. Ez egy nagy nehézség a tanulók számára. Azt gondoltuk, hogy esetleg majd buktató is lesz, de a minimum szintet azért az érettségin mindenki teljesíti. A nyelvtanulás komoly dolog, egész életre szól.

- Persze egy csomó olyan dolog nincs, amitől valójában iskola az iskola - gondolom én. Például diákszerelmek, diák csínyek.

- Diákszerelmek vannak, mert azért vannak fiatalok is. Diákcsínyek valóban nincsenek, de minden vidám dologban benne vannak, mert volt bolond ballagásunk, és ha eljön majd az ünnepségre, megláthatja a képeket, hogy milyen csodálatos dolgok történtek a bolond ballagáson.

- Csak kötöm az ebet a karóhoz: nincsen tornaóra, énekóra, szabadkézi rajz...

- Igen, ez nincs, ez igaz. De ők nem is azért járnak oda, hogy ilyesmiben részt vegyenek, mert ebből már kinőttek, hanem azért hogy a tudásukat gyarapítsák és megszerezzék a bizonyítványt. Vagy azért, mert kell a munkájukhoz, vagy azért, mert tovább akarnak tanulni. Tudják már, hogy csak úgy lehet érvényesülni, hogyha van egy érettségijük. Vagy egyszerűen azért, mert a gyerek már középiskolába jár, és szégyellik, hogy nekik nincs érettségijük.

- Tényleg igaz az, hogy könnyebb érettségivel elhelyezkedni?

- Sőt, már meg is van az állásuk, és esetleg ahhoz is kell. Mondjuk az első ötven évben ez igaz volt.  Már tíz éve nem dolgozom, és hogy milyenek most a körülmények, nem tudom. Úgy mondják, hogy már a takarításhoz is érettségi kell. És azt is tudom, hogy jöttek hozzánk nagyon okos, tehetséges fiatalok, akik az első néhány hónap után azt mondták, hogy ők kimaradnak, mert ők mindent tudnak abból, amit itt tanítunk nekik. Hát jó, maradjanak ki, nem tudtam őket meggyőzni, hogy nézze, lehet, hogy mindent tud, de ha nincs papírja, akkor reménytelen a helyzete. És így is lett. Nem tudott továbblépni, mert nem volt érettségije.

Horváth G István

forrás: https://estigimnazium.veresegyhaz.hu/

 Ez az életpálya nekünk nem pálya

Nem örültek beszélgető társaim annak, hogy nevük, iskolájuk neve, helye nyilvánosságra kerüljön. Tartanak attól, hogy hátrányuk lehet belőle. Ez nem is alaptalan, mert mint egyikük elmondta: "Ha valakit kirúgnak, hiába megy el másik iskolába, minden központosítva van, tudni fogják róla, hogy ő volt a renitens, és nem veszik fel. És ez így is lesz, amíg ez a központosított rendszer van."

 

Márta egy Pest-megyei középiskola tanára. Szakmája elismert képviselője, tanít, ír, publikál. A diákjai imádják.

- Körülbelül hányan lehetnek a sztrájkolók ?

- Negyven százalék, vagy ötven, de ez azt jelenti, hogy például a végzős osztályok óráit megtartják, mivel a végzősöknek van még körülbelül egy hónapjuk, hat hetük az érettségiig. Bizonyos órákat nem tartanak meg. Van egy táblázat minden napra, hogy a helyettesítéseket az igazgatóhelyettes meg tudja csinálni. És ezt előre mindig táblázatba beírja mindenki, hogy igen, nem.

 - Azt gondoltam, hogy leáll az egész iskola, mindenki hazamegy.

- Nem, nem, semmiképpen sem.

- A legfontosabb követelések?

- Mindenkinek más. Van, aki a pályája elején van, az nyilván más motiválja, mint aki a pályája végén van. Például ha lehetek személyes, akkor engem leginkább a gyerekek terhei zavarnak, mert a gyerekeknek heti harmincöt, harminchat órája van. Azért az nagyon sok, hogyha megnézzük főleg, hogy minimum egy nyelvvizsga kötelező nekik. Oké, hogy kétszáz éve tanulják a nyelvet, de akkor is le kell vizsgázniuk.  Heti harminchat óra az iskolában és akkor ha naponta csak egy órát tanul otthon a gyerek, akkor már réges-rég túlteljesítette a szülei egy negyven órás munkahelyét.

 - A másik, ami nagyon bántó, az, hogy meg van osztva a pedagógus társadalom, hiszen a szakközépiskolákat kivették a közalkalmazotti jogviszonyból és tanáraik többet keresnek, azzal a felkiáltással, hogy ők  piaci alapon működő szakmákat tanítanak. Ugyanazt a munkát végző szakközépiskolai tanár többet keres, mint egy gimnáziumi tanár. Ez sem egy rokonszenves dolog.

 - Jutalomra nincs lehetőség, semmire soha. Tehát hogyha van egy országos tanulmányi versenyen induló diákja, akkor épp úgy nem kap semmit, mint aki lógatja a lábát és nulla pluszt csinál. Tehát, hogy nincs megkülönböztetés. Reménytelen, nincs motiváció vagy köszönet, se karácsonykor, se pedagógusnapkor, semmikor.

- Iszonyúan megnőtt az adminisztráció. Ránk kényszerítettek például egy Kréta nevezetű rendszert, amiben vezetni kell az órákat, és ez annyira nehézkes. Egészen más rendszert, egységes rendszert használnak Európában, amiben mi nem vagyunk benne, és a miénk az sokkal agyatlanabb.

Az ötven órás közösségi munka nyilvántartási is terhet jelent.

- Miért pont most háború idején, parlamenti választás előtt?

- Ha nekem megmagyarázza valaki, hogy a háború hogy függ össze a tanári sztrájkkal, akkor megeszem a kalapom. Nem most kezdődött, ugye 2016-ban kezdődött, amikor elfogyott a cérna. Ugyanis mindig az van, hogy nekünk állandóan tekintettel kell lenni a szülőre, tekintettel a gyerekre. És mi tekintettel voltunk. Csak az a baj, hogy fogyni kezdett az a korosztály, aki a derék had volt. Elkezdtek elmenni nyugdíjba. És nincs utánpótlás. Például úgy van nálunk matektanár, hogy egy másik iskolából elcsábítottuk, ahol most nincs.

- Milyen megoldással lennétek elégedettek?

- Üljön le velünk valaki tárgyalni, ott kezdjük! Merthogy eddig senki nem tárgyalt velünk érdemben.

Krisztina egy Duna menti városban tanít. Képzett mesterpedagógus, mindene a munkája. Nem sztrájkol, mert nem sztrájkolhat. A miértjét így magyarázza:

 - Kiadták február 11 én ezt a sztrájktörvényt - 36/2022 törvény 1 § 8 bekezdés - fejből tudjuk. Akik SNI ( sajátos nevelési igényű, mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása a szerk.) gyerekekkel foglalkoznak azok nem sztrájkolhatnak. A mi iskolánkba enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerek járnak, tehát abszolút ránk vonatkozik ez a bekezdés. Minden óránkat meg kell hogy tartsuk, nekünk nem szabad sztrájkolni. 

- Amúgy sztrájkolnál?

- Azt hiszem igen.

- Mi a kiváltó ok?

- Azt gondolom, hogy most volt az utolsó csepp a pohárban. Ahogy így beszélgetek a kollégáimmal - van köztük mindenféle korosztály - elkeseredettek, hogy mi már sztrájkolni sem sztrájkolhatunk, meg mi vagyunk a társadalom alja. Az első online oktatástól kezdődően, a másodikon át annyira ellenünk hangolódtak a szülők, hogy nem csinálunk itthon semmit, csak kávézgatunk és ők dolgoznak a pedagógusok helyett.  Már mindenki utált bennünket.  És akkor sztrájkolni sem lehet, például a jobb fizetésért.

Van olyan pályakezdő kollégám aki nettó száznyolcvanezret keres, és ha beteg a gyerek, táppénzre megy csak százötvenezret visz haza. Az albérletét alig tudja kifizetni.
Vagyunk mi, a negyvenes korosztály, akik gyerekeik miatt is érintettek vagyunk. Brutális mennyiségű tananyaggal küzdenek meg, heti harmincöt tanórájuk van a középiskolában. Amikor a pedagógusnak huszonhat órája van egy héten. Egy első osztályos gyerek huszonöt órát ül az iskolában, minden héten.
Nemcsak, az óraszámuk magas de belezsúfolnak olyan mennyiségű tananyagot amihez legkevesebb elsajátítást és begyakorlást tartalmazó tanórát rendelnek. Képtelenség, hogy elmélyüljön az a szorzótábla vagy az alapműveltséghez tartozó olvasási készség.  Elvesztek a gyerekek is.

Melyik ujját harapja meg a pedagógus? Térjen el a tantervtől és inkább tudjon a gyerek, vagy csináljon mindent pontosan a tanterv szerint és akkor belebukik. Ez a szorongás kíséri mindegyikőnket.

- Van valóban életpálya modell számotokra, vagy csak beszélnek róla?
- Megcsinálták nálunk is a nagyobb fizetés reményében. Harminc éve a pályán lévő pedagógusok nekiálltak, rákészül fél évet, megcsinálták, három hónapon át lelkiismeretesen töltögeti fel a kötelező részeket az internetes felületre. A végén elkészült  egy hatvan oldal körüli szakdolgozat. Fél egy év elteltével meglátogatnak és egy háromfős bizottság kilenc indikátor alapján pontoz, százalékot állapít meg. Úgy emlékszem  60 %  fölött átmentél és lehetsz gyakornokból pedagógus I, vagy pedagógus I ből pedagógus II. Tíz-tizenkét ezer forinttal lesz több a fizetésed. Hol van itt az arányosság a ráfordított idő és magasabb fizetés között? Sehol. Ez nekünk nem  pálya ez maga az élet! Arról nem beszélve, hogy a családtól veszed el ezt az időt, mert ezt a munkát otthon végzed.

- Béremelés?
- Van az alapfizetésünk és kapunk pótlékokat. Például osztályfőnöki pótlék, gyógypedagógiai pótlék és ágazati pótlék. Ezt az ágazati pótlékot emelték meg tíz százalékkal. A pótlékokról tudni kell, hogy bármikor adhatják és bármikor el is vehetik és meghatározott időre adják. Szóval nem a fizetésünket emelték meg.
- Egész héten kockás ingben jártunk. A gyerekek eléggé internet függők, hallottak erről, bár enyhén értelmi fogyatékosok, azt mondták, hogy igazunk van. Nyilván őket a lógás motiválta, de szívesen otthon maradtak volna.

Foto: Enyugat.hu

 

---------------------------------------------------------------------------------

 Mit akarnak a pedagógusok?

az állami intézményfenntartó központ átszervezését

a szakmai, gazdasági és munkáltatói önállóság visszaadását

a heti óraszám meghatározását legfeljebb heti 22 órában

a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők többletjuttatását

az átlagon felüli teljesítmény elismerését bérpótlék (444.hu)

 Recipe ferrum

Orosz órára helyettest kaptunk Erdélyiné személyben, aki a tanulószobásokat próbálta serkenteni leckéjük megírására, délutánonként. A tananyag feldolgozásában nem tudott segíteni, mivel a sakkon kívül semmihez sem értett - de ahhoz nagyon. Viszont igen hangosan volt képes rikácsolni, rémületbe ejtve környezetét. Amikor nem riogatta hangjával a terem diákjait  Csonka bácsival vívott késhegyig menő csatákat. Jó barátok voltak. Szerettük ha sakkozott, mert addig is csendben volt, így  zavartalanul olvashattuk Boccaccio Dekameronját a pad alatt. Ez volt az egyetlen könyv az ajánlott irodalomból, melyet mindenki elolvasott, akadt aki többször is.

Most azonban orosz óránkra jött be. Az osztály zöme nem volt tanulószobás, azt sem tudták ki ez az nő és mit akar itt. Kiderült, hogy oroszt helyettesíteni jött, meg az is, hogy egy kukkot sem tud ezen a nyelven, Ilyenformán a feleltetés lehetetlenné vált. Kiegyenesedtünk székeinken és nyugodtan tekintettünk az elkövetkező negyvenöt perc élé, itt baj nem érhet minket.  "Tapír" legújabb írását olvasta fel csekély érdeklődés közepette,  a Rita subaszőnyeget hurkolt a padon, a Mühlhauser  végre rásózott egy farmert a hokis Jean-ra. Mások hangosan beszélgettek nem törődve a katedrán kotló hisztérikával. Nem szívelhette a kirekesztést, rikácsolásba kezdett és annyira saját hatása alá került, hogy összeomlott a dobogón és elveszítette az eszméletét.

Dermedt csend. Elsőnek Kraszna a "Tapír" kapott észbe a maga módján az utolsó padban. Hüvelykujját lefelé fordítva fitogtatta latinos műveltségét: "recipe ferrum" . Röhög az osztály. Kiszi - az osztály KISZ titkára - magához ragadta a kezdeményesért. Majd azt mondtam rohant az igazgatói irodába jelenteni a történteket, de mivel kicsit duci volt csupán sietősre vette.

Kántorné, az igazgató helyettese, érkezett elsőnek, aztán a fél tanári kar.  Bármikor máskor szívesen láttuk volna, mert hatalmas keblei megmozgatták a serdülő fiú tanulók fantáziáját. A kémia tanárnő szalmiákszeszért szaladt a közeli szertárba. Egy szippantás és felápolták az eszméletlen tanerőt, kikísérték a teremből. Az igazgató-helyettes asszony erős esküvel fogadta, hogy egy diák nem sok annyi sem érettségizik le a negyedik b - ből. Komolyan vettük a fenyegetést, a néhány perce még kárörvendően röhögő osztály alaposan begyulladt. Világnézet óra a következő, Csonka bácsival. Körbe raktuk az asztalokat. Latolgattuk a kilátásba helyezett büntetés komolyságát.

Senki nem merte -  még a háta mögött sem -  így szólítani Dr. Csonka Ferenc latin-magyar szakos gimnáziumi tanárt. Ha megjelent makulátlan, sötétkék köpenyében a hosszú folyosó végén, az egész emelet elcsendesedett, még a Mühlhauser sem árulta tovább a "Tangón" vett Lee farmerokat.  Alacsony termet, köpcös alkat, erősen kopaszodott. Orra alatt tömött bajuszt viselt és szigorú tekintettel pásztázta a diáknépet, bozontos szemöldöke alól. Mindenkit magázott. Igazi régi vágású tanát - így tartották róla. Általában latint tanított, számunkra negyedikben a "világnézetünk alapjai" tárgyat oktatta. Szöges ellentétben állott az ő tanári gondolkodása, megjelenése, viselkedése és a tananyagban foglalt dialektikus materializmus.  Rémülten vettük észre, hogy az osztályajtóban áll. Azonnal elült a zsivaj, igyekeztünk az asztalokon át a helyünkre eljutni. Megvárta míg elhelyezkedünk, a konzervatív, kimért, mindig higgadt tanárember így szólt:

- Mit vagytok besz@rva, már jól van az öreglány, csak a vércukra esett le. Csak úgy zuhantak le a megkönnyebbülés mázsás kövei, szinte hallani lehetett. Pontosan tudta, hogy most erre van szükségünk.

Hogy a fegyelmen eset csorbát is kiköszörülje, Tapír barátommal kaptunk egy-egy intőt a következő szöveggel: "Órán a pad tetején ugrált"
Drága anyám nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen, amikor aláírta.

 A szerencse legkisebbik fia

Kati néni kedves, mosolygós soványka matematika tanárnő volt, számolatlan kisgyermekkel a családjában. Ám minden kedvessége nyomtalanul eltűnt, amikor szaktárgyára került a sor. Megígérte, hogy ha nem tanulunk, megbuktatja Rita lánybarátomat és engem is. Úgy ahogy összekaptuk magunkat kicsi kettessel és nagy tanári jóindulattal befejeztük az utolsó tanévet.

Hét ágra sütött a nap, megmártóztunk a vízben, ittunk egy pikoló világost a Bíbicben. Három nap alatt tisztességesen lebarnultam és elsajátítottam a Pitagorasz-tétel bizonyítását. Az érettségi szünet hátralévő részében ki-ki alapon birkóztuk a matekkal. Valahogy nem jutottam tovább. Mondtam is a Ritának, hogy a harmincnyolc tételből csak a  Pitagoraszt  tudom, de azt nagyon.

 Hétfőn reggel nyolckor kezdődött az írásbeli. De nem nekem, mert én fél kilenckor ébredtem. Kati néni meg az osztályfőnököm a lépcső tetején állva  tördelték a kezüket, figyelték az érkező villamosokat, hátha pont ezzel érkezem. Tízre már be is értem a gimibe. Már csak egy tollat kellett kölcsönkérnem és az esélytelenek nyugalmával írhattam a dolgozatomat. Kevesebb időm maradt a dolgozatírásra, de nem kerültem időzavarba, mert  a papírra vethető tudományom sem volt sok. Utolsónak érkeztem és elsőnek adtam be a dolgozatot. Egy harmatgyenge kettessel léptem tovább a szóbeli felé.

 A folyosón gyülekezik a 4b osztály a matek szóbelire. "Anuzia" még most is magol, örök eminens. Névsor szerint haladunk, Horváth Rita előtt hívnak be. Vadidegen emberek ülnek egy hosszú, piros drapériával letakart asztal mögött. Kati néni a matektanárnő az egyetlen ismerős. Előtte legyező alakban kiterítve mind a harmincnyolc tétel. Szuggerálom a cetliket és az egyik láthatóan kijjebb áll a többitől. Ez a jel, kihúzom. Nem hiszek a szememnek: Ismertesse a Pitagorasz-tétel bizonyítását. Az egyetlen tétel, melyet kidolgoztam, megtanultam.  Gyorsan leülök az első padba, egyfolytában azon rugózok, hogy én vagyok a szerencse legkisebbik fia. Kimegyek a táblához, levezetem a tételt, kapok egy négyest. Kati néni szerint illúzió lenne, ha kettesnél jobb matematika jegy kerülne az érettségi bizonyítványomba. Így is lett. Mázlimat széltében hosszában meséltem csodálkozó csemetéimnek.

Csak a harminc éves érettségi találkozónkon mesélte a Rita, hogy anyukája jó barátnője volt a matek tanárnőnek és így jutott el hozzá az információ, hogy csak ezt az egy tételt sikerült megtanulnom. Ezért "csúszott" előrébb pont a Pitagorasz-tétel bizonyítás a tételsorból.

Ennyit a szerencse legkisebbik fiáról.

A Fagin

(Tomorisoknak  szeretettel)

Az angyalföldi általános iskolában szájról szájra járt ez a mondóka: Aszalai, Gattyán, Verdes, Ördög, Bujdos a Bokorba. A suliban régóta tanító tanárok neveiből fabrikálta  egy öreg diák a szöveget. Ebben a névsorban nem szerepel a tornatanár neve, pedig  régi bútor, és megérdemelné.

Ferenczi tanár úr (népszerű nevén Fagin, Charles Dickens hőse után), közel járt az ötvenhez. Inas, hórihorgas termetét könnyű volt felismerni, kimagasodott a tanárok közül. Télen - nyáron kerékpárral jött az iskolába.

Testnevelési óráin szigorú rendet követelt. - (külön volt tornaóra a fiúknak és külön a lányoknak). Ha a szülő gyermeke felmentését kérte a testnevelési óráról, beírta az ellenőrző könyvbe. Ferenci tanár úr a tornából felmentett lustákkal hosszú tornapadokat cipeltetett a három kézilabda pályányi udvar egyik végéből a másikba, mondván, kell az a kis mozgás.

 A tornaszerkót tornazsákban hoztuk - vittük. Ezt a fontos taneszközt gyakorlott szülők, erős anyagból, sűrű öltésekkel varrták össze és masszív húzózsinórral látták el. Az erős kivitelt az indokolta, hogy bizonyos nézeteltéréseket "tornazsák párbaj" útján rendeztünk. A zsák tartalma: egy pár tornacsuka, szigorúan fekete színű klott gatya, szappantartó, benne szappan (soha nem használtuk), fehér atlétatrikó - komoly sérülést nem okozott. A madzagnál fogva meglengetett zsákkal ütöttük egymást, ahol értük. Íratlan törvény, csak tanítás után és az iskola előtt folyhatott a küzdelem. Így nem eset csorba a suli tekintélyén, de mindenki láthatta a meccset és ünnepelhette a győztest. Kisebb konfliktusokat a "nagytízpercben" rendeztük. Hajrá bunyó, szenzáció kiáltások közepette állta körül az udvar porában hempergőket az érdeklődő ifjúság.

 Tornasorban és kartávolságnyira álltunk az iskolaudvaron. Ha nem volt nyílegyenes a sor, Fagin megkérdezte:
- Hogy állsz ott a sor végén, mint az őrült kakadu madara?
Jaj volt annak, akinek koszos volt a tornatrikója.

- Azt várod, hogy tavasszal a Duna mossa le rólad azt a  trikót ? - tette fel a költői kérdést nem alaptalanul, mert 1965-ben úgy megáradt a folyó, hogy az egész iskola összes tornaruháját kimoshatta volna. A tornateremben árvízkárosult családok húzták meg magukat.  A birkózó szőnyegeken aludtak - a víz elmosta a házaikat.

A Thalmann utcai lakótelep négyemeletes házsora és a Rákos-patak között, egy mélyebben fekvő játszótér kedvelt helye volt az esti bandázásoknak. Akkor ezt arénázásnak hívták. Dumáltunk, énekeltünk, gitároztunk. Zsembera Jóska épp az Égi lovast játszotta Jolana gitárján. Áhítattal hallgattuk, míg közeledni nem látszott az esti rendőrjárőr. Amikor hallótávolságon belül értek a fakabátok, Józsi "átváltott" a Poljuskára. A hallgatóság figyelme alábbhagyott, de a rendőrök csak a hallásukra hagyatkozhattak a növekvő esti sötétségben.

 A gödör kialakítása meggátolta az eltévedt focilabdák kigurulását a játszóhelyről. De nem akadályozta meg, hogy az árvíz miatt visszaduzzadt Rákos-patak ne áztassa át a töltést, szutykos Duna-vízzel töltve meg a játszótér gödrét. Több, mint egy futball pályányi terület vált ezáltal stranddá. A szomszédos "nyolcemeletes" ház erkélyeiről aggódó szülők nézték a felszabadultan pancsoló srácokat és rettegtek, hogy miféle bőrfertőzést hoz haza a csemete. Jelentem, semmifélét!

 A legnagyobb játszóterünk a Duna volt. A Csavargyár utcán át  percek alatt a vízhez értünk. Itt a Fóka-öbölben szerettünk igazán úszni, fejeseket ugrálni (semmi köze a hideg égövi ragadozóhoz, a Folyamszabályzó és Kavicsikotró Vállalat telephelyén lubickoltunk). Idegeneknek tilos a bemenet, így a tábla fehér alapon vörös betűi. Mi az hogy idegenek?! Mi nem vagyunk idegenek, itt mi bennszülöttek vagyunk, őslakosok.  A betongyár csak jóval később jött ide. A tiltó szövegnek nyomatékot adva, a bányató gazos partján elpilledt rendőrjárőr poroszkált. A rekkenő hőségben, állig begombolt zubbonyukban elég szerencsétlenül festett. Főleg a hűs vízből figyelve. Csendben szakadt róluk a víz. Nem pazarolták véges energiáikat kiabálásra, csak az öklüket rázták, meg a gumibotjukkal hadonásztak. Hangosan röhögtük ki a zsernyákokat. Utolsó erejüket összeszedve vonszolták be magukat a Mosoly utcai rendőrőrsre, leadták a szolgálatot és mentek a Dagályba fürdeni. A Dagály hivatalosan Szabadság strandfürdő. Egymás közt csak "néplavórnak" csúfoltuk. Volt is egy mondóka: aki a Dagály vizét issza, a saját vízét issza vissza. Úgyhogy pont jó volt a hekusoknak. Amikor a Fóka-öbölben komolyabb munkák folytak, számunkra is csak a Dagály maradt. Pénzünk nem volt belépőre, de a Duna felöli kerítésen átmászva teljes jogú födővendéggé váltunk. Ilyenkor a "palánk bérlettel" mentünk be.

Az öbölbéli fürdés, úszás közben forgott a szemünk mint a villamos kerék, mert megesett, hogy a vízi rendészet "rocsója" (roham csónak) behatolt a területünkre. Ez már komolyabb ellenfél volt, a lefáradt parti jardnál. Mikor megjelent zajos teknőjük az öböl bejáratánál, gyorsan kimenekültünk a partra. Jól kiröhögtük a vízi buzerátorokat. Akkor lettünk volna igazán bajban, ha egyszerre jönnek a parton és a vízen. Akkor nem tudtunk volna hova menekülni, menthetetlenül bevisznek. De hát nem volt ennyi eszük, hiszen rendőrök, ebben bízhattunk.

A víz mellett a szárazföldön is találtunk látnivalót. A közeli fűz-erdőt a népnyelv "szüzesnek" nevezte el. A név kötelez! Bár azok a hölgyek akikkel a Csavargyár utcai munkásszálló lakói a szüzesben múlatták az időt csak távoli emlékképekben idézhették fel érintetlenségüket. Az ágak közt leskelődve a mi anatómiai ismereteink időről időre gyarapodtak. 

Az iskolai munkát is előre vitte ez a terület. Amennyiben a köpőcsövezés része a tanagyagnak. Hitünk szerint nagyon is, hisz nyomás hatására a csőben lévő tárgy elmozdul. Biztosan van a fizika tudományának olyan fejezete, amely ezt pontosan, szakszerűen vezeti le. Számunkra elég volt a szánkban megpuhított tarhonya - más néven úttörő gombóc

Itt helyezték el a fővárosi kórházak összes szemetét, hulladékát. Csodás üvegcsöveket túrtunk ki ezzel helyettesítettük a töltő cerkát. Az üvegcső hosszabb volt és pontosabban lehetett célozni a táblánál szenvedőre. arról nem is beszélve, ha Verdes tanár úr megtalálta nálunk, nem volt gyanús. Eleinte! Később komolyan kellett rejtegetni a titkos fegyvert. A tökéletes megoldás a gondosan gyűjtött kosárka virágmag és az üvegcső volt. Most V.I.P lakótelep takarja a hajdani szemétdombokat, akik itt vásárolnak nehéz pénzért otthont, mit sem tudnak erről.

A Meder utcán át pedig a szúnyog-szigetre úszhattunk át. Csak jóval később tudok meg, hogy ez félsziget, nem járható kőrbe. A Hapci motoros hetvenöt fillérért átvitt volna, de ennyi pénzt abban a hónapban együttvéve sem láttunk. Ruháinkat a fejünkre kötöztük és úszva tettük meg azt a kb. száz métert.

 Ma sincs tej...

...meg holnap sem lesz. A Csomádi tehenészetből biztosan nem.

Teljesen vége van a dolognak, befejeztem - mondta Merész Sándor. Október hetedikén elviszik a farmról a tejelő teheneket. Csak kínlódok a munkaerővel két vagy három év óta. Nem akarnak az állatokkal dolgozni, elviszi az építőipar őket.

Hét ember ment el egy éven belül. Elvégzett egy OKJ-s tanfolyamot, kiszállt a mezőgazdasági technikus a traktorból és elment villanyszerelőnek. A tejes fiú kiszállt a kocsiból és ment asztalosnak. A harmadik itt tanulta ki a biogáz kezelést, elment a metróba légtechnikát szerelni.

Két dolgos cigányt is felfogadtunk, de hamarosan elmentek az építőiparba. Ott ha csak a lapát végéra támaszkodik akkor is keres negyvenezret.

Tele a sajtó olyan cikkekkel melyek a mezőgazdasági munkaerőhiány taglalják:

"Havi nettó 260 ezer forintért sem találni mezőgazdasági munkást." (normális fizetés, nagyon közel van a nettó átlagkeresethez mely 282.000 Ft, a szerk.)

"Odáig jutottunk, hogy már azt sem nagyon zavarjuk el, aki nem végzi rendesen a munkáját, még megfedni sem nagyon merjük, nehogy odébb álljon - fogalmaz a Magyar Zöldség - Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, Apáti Ferenc."

"Sokkoló adat, hogy a mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. Ennek oka, hogy évente kevesebb, mint 500 diák végez mezőgépész területen, noha ennek közel tízszeresére, legalább 4 800 főre lenne szüksége az ágazatnak."

- Hogyan jutottunk ide?

- Hetvenháromban kezdtem itt Csomádon. Hatszáz család élt itt és hatszáz tehenet tartottak .

Most az a baj, hogy büdös, hogy zajos, hogy rámegyünk az útra a traktorral. A kutyát nem tudja sétáltatni a határban mert porolok neki. A településekről kitiltották a mezőgazdaságot. Csak ipar kell. Még ház legyen, még gyár legyen. Okosak a fiatalok, nem akarnak a mezőgazdaságban dolgozni, az unokáim sem akarják a borjút megsimogatni.  Csak nyomkodják azt a k***va telefont, meg a számítógépet. Nem kell hajnalba kelni, nem kell a sz@rt taposni, nincs felelősség. Állatokkal szakmai alázat nélkül nem lehet dolgozni.

Megkönnyeztük már egyszer kétszer a feleségemmel.

Zátonyra futott egy jól kitalált, remekül működő, sikeres tejértékesítési rendszer. A vevők imádták. Marad nekünk a "bolti tej". Aki egyszer is megkóstolta tudja, hogy nem egyenértékű a frissen fejt tej és a dobozba zár. Bár a NÉBIH állítja hogy : " Semmi más beavatkozást nem végeznek, a tejhez semmit sem adhatnak, és nem vehetnek el belőle. A tejzsírbeállítás az egyetlen beavatkozás a tej beltartalmi értékeinek megváltoztatására, "

Hát a tehén még a tejzsírt is maga állítja be.

forrás: eduline.hu, agrárvilág
szerkesztett változata megjelent a Kistérség Magazin 2021 októberi számában

 Remélem nem csak a csoportkörig tart az olimpia... 

Bíró Blanka Vácrátóton nőtt fel és a Váci NKSE-ben kezdett kézilabdázni. Itt fejlődött élvonalbeli kapussá. A most huszonhat esztendős játékos máris figyelemre méltó sikereket tudhat magáénak. A Vácot töltött évek alatt sikerült bekerülnie a felnőtt válogatottba. Öt éve lépett először pályára világversenyen, a hazai rendezésű, Európa-bajnokságon. Még abban az évben átigazolt a Ferencvárosba. Következő évben, a kecskeméti Magyar Kupa döntőjében Bíró Blankának ítélték a "Torna legjobb kapusa" címet. A 2017 esztendő további sikereket is hozott a tehetséges hálóőrnek. Csapatával megnyerte a Magyar kupát és a Bajnokok ligája legjobb fiatal játékosa kitüntető címet is megkapta.

Tavaly őt választották meg az Év kézilabdázójának.  Múlt év novemberében a válogatott kapus újabb, két évre írt alá Fradi női kézilabdacsapatának.

- Megvallom a női kézilabda RABJA vagyok, így csupa nagy betűvel. A tesóm a Vasasban kézilabdázott és szinte a Fáy utcában éltünk. Az idők múltával sok minden megváltozott ami a játékot illet, többek között a mai meccseket nem nevezhetem úri dámák tea-délutánjának.

- Igen a játék nagyon felgyorsult nekem, mint kapusnak, az a szerencsém, hogy a játékosokkal fizikai kontaktjaim nincsenek, hacsak a bivalyerős lövéseket nem említem. Rendesen megsuhintják a labdát a lányok, de ebben nőttem fel, megszoktam, nem új számomra, bár nem mindig kellemes.

- A kézilabda a versenyzőknek sport, a nézőknek szórakozás. A járvány miatt üres lelátók előtt játszani olyan lehet, mint színielőadást tartani kongó nézőtérrel. Ezt meg lehet szokni?

- Szerencsére az utolsó pár fordulót már nézők előtt játszottuk, megszokni nem lehet, mindig nagyon rossz üres csarnokban játszani. Annyit azonban megtanultunk, hogy aki rövidebb idő alatt, jobban alkalmazkodik az kerül ki győztesen. Nem agyaltunk rajta, elfogadtuk, de tény nagyon jó újra közönség előtt játszani.

- Nagyon úgy tűnik, hogy a Tokiói olimpián sem lehetnek jelen nézők.

- Nem tudom, hány magyar szurkoló buzdította volna a csapatot, nem gondolom, hogy túl sokan lennének, de mit mondtam, elfogadjuk.

- Látlak a pályán, a lányok mennek előre mint a gőzhenger te pedig ott állsz egyedül a kapud előtt. Tennél valamit, segítenél és nincs rá lehetőséged.

- Ha megy elől a támadójáték akkor nincs gond, sikeresek lányok. Ez az idő nekem arra van, hogy szusszanjak egyet, feltöltődjek egy sikeres védésből, regenerálódásra használom, erőt gyűjtök, elfelejtem a kapott gólt. Ha eredménytelenek a támadások, akkor bizony benne van az emberben ez a tehetetlen érzése.

- Meccs közben a szájakról leolvasható "gyerünk" , "meg tudod csinálni" , "csak így tovább" élsz ezzel, vagy szakember segít átlendülni a holtpontokon?

- Persze, én is mondom a magamét a mérkőzés hevében, főleg, ha gólt kapok. A védekezés fontos része, hogy szóban "igazgatom" a védőket, segítve ezzel is a helyezkedést, a sikeres védekezést. A kommunikáció a kézilabdában nagyon szükséges és fontos dolog. A kapuból folyamatosan mondom az instrukciókat a lányoknak, lehet, hogy egy szó is segít, amit fél füllel hall meg a védő.

Amikor üresek voltak a lelátók ezt tisztán hallottuk, most a közönség buzdítása elnyomja, csak mi halljuk a pályán.

- Mondják, hogy a profi sport a versenysport sok áldozatot kíván, lemondással jár. Az utóbbi időben mi az amit szívesen megtettél volna, de végül is beáldoztad?

- Nem tudok ilyet mondani, úgy rendeztem be az életemet, hogy mindent a kézilabdának rendeltem alá. Ez volt a természetes már a kezdetektől. Az iskolai bulik, kirándulások tizedikes koromtól elmaradtak. Megtörtént, hogy visszatérve a suliba mesélték, hogy milyen jó lett volna, ha én is ott vagyok, de egy-egy bulinál a kézilabda sokkal, de sokkal többet tud adni. Ha áldozatot hozok is nem kesergek tudom, hogy ez ezzel jár.

- Arról pontos képet alkothatunk hogyan készültök, játszotok hiszen látjuk a közvetítéseket, de hogyan ünnepeltetek például a csodás győri győzelem után?

- A győri meccs után sok időnk nem volt ünnepelni, nem volt bulizás, mert szombaton ismét pályára léptünk. Ezután minden meccsen már az aranyéremért mentünk mindenki érezte ennek a súlyát. Arra figyeltünk, hogy erőt gyűjtsünk. Pihentünk, készültünk a következő meccsre. Reméljük, hogy a bajnokság utolsó meccse után önfeledten ünnepelhetünk. Az évzáró keretein belül biztosan lesz valami, de addig még van három meccs.

- Ha abbahagyod a profi sportot hova fordítod az életedet, gondolkodsz ezen ?

- Egyelőre nem, a gimnáziumot is ezért választottam, mert nem volt semmi konkrét elképzelésem. Úgy vagyok vele, hogy bízom abban, hogy a kézilabda által kialakulhat majd valami.

- Vegyük elő a kristálygömböt, mit jósolsz az olimpiára?

- Ez egy nagyon jó kérdés, elég kemény csoportba kerültünk, abban bízom ,hogy nem csak a csoportkörig tart az olimpia, hanem tovább is talpon tudunk maradni.

- Így legyen!

Forrás: Wikipédia
Fotók: Facebook
Megjelent a Kistérség újság májusi számában