A második esély - 60 éves a
Veresi Esti Gimi (vágatlan)
Bizonyára ez a felismerések vezette 1962- ben, 60 évvel ezelőtt Gyenizse
Ferencet is, amikor Veresegyházon megalapította a dolgozók középiskoláját.
Szolgálni kívánta vele a községben és környékén élő tanulni vágyó felnőtteket,
másrészt tovább növelte a régióban már akkor is központi szerepet betöltő település
rangját. Ez a második esély iskolája azon tanulók számára, akik munkahelyi,
családi vagy szociális problémákkal küzdenek, vagy esetleg csak „későn érők”.
Megnyomom a kertkapu melletti csengő gombját, néma csend.
Aztán lassan nyílik a ház ajtaja, először a kedvenc eb lépked előre, utána a gazdi.
Ugyanabban a ritmusban haladnak, egyikük sem siet. Darab időbe telik míg elérik a rácsos vaskaput. A
házigazda tekintete először nem is a látogatóra esik, a postaláda tartalmára
figyel. Levelet vesz ki belőle, csak egy pillantást vet a borítékra és már el
is teszi. Csak ezután csikordul a zár, szabaddá válik a bejárat. A tanárnő nem
gyakran forgatja a kulcsot a zárban - kevesebb a látogató amióta nyugdíjba
ment. Kényelmesen baktatunk a hosszú árnyékos járdán, növények fala közt. Elől
a kutyus, majd gazdája mutatja az utat.
Amikor a tágas konyhába belépünk véget ér a nyugalom. Csörög a telefon, a
hatvan éves ünnepség szervezése körül folyik a szó. Jelez a laptop, levél
érkezett, a szombati program végleges forgatókönyvét mutatja a tanárnő a
képernyőn. Elolvassa a postai boríték feladóját. Izgatottan nyitná fel ujjaival,
de a koperta ellenáll, papírvágó késsel hasítja fel, így kerül elő az üzenet.
Egy másik
boríték is fekszik a papírhalom tetején, már kinyitva. Beleolvas a tanárnő. Egy
volt diákja a legnagyobb tisztelettel menti ki magát:
- Tisztelt Tanárnő! Sajnos személyesen nem tudok részt venni a
Veresi Gimi hatvan éves ünnepségén. A lányom is én is ebben az almamáterben
érettségiztünk. Mindketten sokat köszönhetünk az ott tanító tanároknak,
osztálytársaim nevében is köszönöm.
" Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabad lelkű diák."
- Hogyan
kezdett neki?
- Utáltam középiskolába járni, meg tanár sem akartam lenni. A bölcsészkarra nem
azért jártam, mert tanár akartam lenni. De ötödévben kiderült, hogy nekem ehhez
tehetségem van.
Amikor '80-ban az a megtiszteltetés ért, hogy én lettem itt az iskola vezetője,
elhatároztam, hogy egészen másképp alakítom az iskola életét.
Kedvet csinálok a tanulóknak, hogy szeressenek iskolába járni.
- Nem sima
partraszállás munka után, munka mellett tanulni.
- Bizony, fél óraszámban tanulják ugyanazt, amit a nappalisok. Munka, meg
család mellett sokkal kevesebb idejük marad tanulni. Most már bevezették az
informatikát, meg a nyelvet is, és nyelvből is kötelező nekik érettségizni. Ez
egy nagy nehézség a tanulók számára. Azt gondoltuk, hogy esetleg majd buktató
is lesz, de a minimum szintet azért az érettségin mindenki teljesíti. A
nyelvtanulás komoly dolog, egész életre szól.
- Persze egy
csomó olyan dolog nincs, amitől valójában iskola az iskola - gondolom én.
Például diákszerelmek, diák csínyek.
- Diákszerelmek
vannak, mert azért vannak fiatalok is. Diákcsínyek valóban nincsenek, de minden
vidám dologban benne vannak, mert volt bolond ballagásunk, és ha eljön majd az ünnepségre,
megláthatja a képeket, hogy milyen csodálatos dolgok történtek a bolond
ballagáson.
- Csak kötöm az ebet a karóhoz: nincsen tornaóra, énekóra, szabadkézi rajz...
- Igen, ez nincs, ez igaz. De ők nem is azért járnak oda, hogy ilyesmiben részt
vegyenek, mert ebből már kinőttek, hanem azért hogy a tudásukat gyarapítsák és
megszerezzék a bizonyítványt. Vagy azért, mert kell a munkájukhoz, vagy azért,
mert tovább akarnak tanulni. Tudják már, hogy csak úgy lehet érvényesülni,
hogyha van egy érettségijük. Vagy egyszerűen azért, mert a gyerek már középiskolába
jár, és szégyellik, hogy nekik nincs érettségijük.
- Sőt, már meg is van az állásuk, és esetleg ahhoz is kell. Mondjuk az első
ötven évben ez igaz volt. Már tíz éve
nem dolgozom, és hogy milyenek most a körülmények, nem tudom. Úgy mondják, hogy
már a takarításhoz is érettségi kell. És azt is tudom, hogy jöttek hozzánk
nagyon okos, tehetséges fiatalok, akik az első néhány hónap után azt mondták,
hogy ők kimaradnak, mert ők mindent tudnak abból, amit itt tanítunk nekik. Hát
jó, maradjanak ki, nem tudtam őket meggyőzni, hogy nézze, lehet, hogy mindent
tud, de ha nincs papírja, akkor reménytelen a helyzete. És így is lett. Nem
tudott továbblépni, mert nem volt érettségije.
Horváth G István
forrás:
https://estigimnazium.veresegyhaz.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése